MindenegybenBlog

Súlyos szavak : EKKOR VEZETIK BE A kijárási TILALMAT Magyarországon! >>

A Szent László Kórházban koronavírussal összefüggésben heten vannak intenzív osztályon. Átlagéletkoruk 66 év, a halottak átlagéletkora 69 év – hangzott el az Operatív Törzs vasárnapi online tájékoztatóján, és hozzátették, minden korosztályból vannak fertőzöttek. A tájékoztatón szóba került a kijárási tilalom lehetősége is, Lakatos Tibor elmondta, egyelőre nem tervezik bevezetni.

DE! Lakatos TIBOR bejelentette : Továbbra sem tervezünk kijárási tilalmat. De ha gócpontok alakulnak ki és fennáll a veszélye, hogy innen elutazások történnek, akkor meghozzuk ezeket az intézkedéseket – reagált Lakatos Tibor újságírói kérdésre.

A beazonosított koronavírus-fertőzések száma most már napról napra egyre emelkedik, arányaiban egy kicsit nő. Ebben a helyzetben mindenkinek megvan a maga dolga. Az idősnek, a fiatalnak, a hatóságnak, az egyéneknek és mindenkinek, hiszen az egész világra és az egész országra kiterjedő járvány zajlik.

Mindenkinek meg kell tenni, ami rajta múlik. Nincsenek elkülönült társadalmi csoportok, hanem mindnyájunkra nézve kötelezőek azok a szabályok, amelyek lassíthatják és a megbetegedésszámot alacsonyabbá tehetik. Hogyha betartjuk ezeket, akkor esélyünk van arra, hogy kisebb számú megbetegedéssel megússza Magyarország ezt a járványt, és akkor ellaposodik a járványgörbe és minden intézkedés, amit eddig tettünk idejekorán és arányosan azzal, amire éppen szükség volt, meghozza azt az eredményt, amelyet együtt, közös erőfeszítéssel teszünk”.Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos-írja a koronavirus.gov.hu

2020-03-22 18:25:02 - Mindenegyben Blog