MindenegybenBlog

SÚLYOS HATÓSÁGI figyelmeztetést adtak ki a magyaroknak! Figyelmeztették a magyarokat – családi tragédiákba torkollhat a karácsony!

A karácsony idén a család egészsége, valamint a társadalom egésze szempontjából is problémás lehet.

Hamarosan itt a karácsony, amikor hazánkban hagyományosan sok a nagycsaládi rendezvény, ahova az ország több pontjáról is érkezhetnek rokonok, barátok. Kemenesi Gábor virológus kutató szerint ez idén a család egészsége, valamint a társadalom egésze szempontjából is problémás lehet.

A virológus mindemellett néhány tanácsot is adott, hogy hogyan csökkenthető a megfertőződés esélye a családi összejőveteleken, kevesebb, mint három hét maradt karácsonyig, a járvány főbb adatait figyelembe véve pedig valószínűsíthető, hogy viszonylag magas esetszámok mellett fog majd telni a teljes ünnep.

Én most a nagycsaládos összejöveteleket alapvetően kerülném

– nyilatkozta a Pénzcentrumnak Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy az ünnepnek van egy fontos érzelmi vetülete, már csak azért is, mert a járvány jó ideje tart, ezért arra az esetre, ha egy család mégis amellett dönt, hogy mégis tartanak családi rendezvényt, a kutató azt javasolja:

minden lehetséges óvintézkedést tegyenek meg, hogy csökkentsék az egészségügyi kockázatokat.

Minél jobban terjed ugyanis a vírus az utcán, annál nagyobb az esélye, hogy az begyűrűzik egy családi rendezvényre is, az az esetleges körülmény pedig, hogy mindenki be van oltva, sajnos nem jelent garanciát.

Az idősekre és a krónikus betegekre ugyanis oltottként is nagyon kell figyelni

– közölte a virológus szakember.

Mindemellett persze kiemelten fontos, hogy mindenki oltassa be magát a harmadik oltással együtt, hisz ezzel csökkenthető egy esetleges megfertőződés esetén a súlyos lefolyás vagy a haláleset kockázata. A megbetegedést ugyanis még akkor sem lehet teljes mértékben kizárni, ha minden elővigyázatosságot megtesz egy család a karácsonyi összejövetel előtt.

Kemenesi szerint a járvány kitörése óta sok tudományos adathoz jutottunk, így ha a járványügyi kockázat ellenére úgy dönt egy család, hogy tart karácsonyi összejövetelt, akkor a következőkre érdemes figyelni:

még a rendezvény előtt minden résztvevőt szűrjenek le patikában kapható antigén gyorsteszttel,

 

ajánlott FFP-2-es maszkot hordani, mivel ez befelé is szűr, tehát azt is védi, aki hordja, és

 

zárt térben sűrűn, jól kell szellőztetni, főleg étkezés után, melynek idejére nyilván mindenki levette a maszkját.

[LAPOZAS]

Egy átlagembernek a rendezvény előtti szűrés paranoid dolognak tűnhet, pedig Kemenesi szerint egyáltalán nem az.

Itt arról van szó, hogy ami eszközhöz tudok nyúlni, hogy a családtagom biztonságban legyen, ahhoz oda kell nyúlni

– fogalmazott. Az aktív fertőzőket ugyanis egy patikai antigén teszttel jó eséllyel ki lehet szűrni.

Kemenesi egy másik, nem csupán a családtagok egészségéről szóló aspektusra is felhívta a figyelmet. Egy nagycsaládi rendezvény ugyanis akár szuperterjesztési eseménnyé is válhat, ahonnan a hazautazó családtagok az ország számos pontjára elvihetik a vírust.

A tudományosan igazolt védekezési módszerekkel szemben tanúsított ellenállással kapcsolatban Kemenesi Gábor elmondta, hogy lettek olyan hatásai a járványnak, melyekre álmában sem számított volna.

Az emberek egyszerűen hiteltelenítik a tudományt, nem hisznek benne vagy nem merik követni

– közölte.

A virológus szerint a mai kaotikus információs társadalom is hozzájárult a helyzet kialakulásához.

Forrás: Pénzcentrum

2021-12-06 15:19:52 - Mindenegyben Blog