MindenegybenBlog

Súlyos buszbaleset, 12 gyerek sérült meg Bács-Kiskunban – fotók

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtök délután azt közölte, hogy a helyszínelés már befejeződött, és a forgalom ismét zavartalan Géderlakon.

A sérültek végső száma: 12. A járaton összesen 43-an utaztak, főleg iskolába tartó gyerekek.

A jármű a Dunaszentbendeki úton haladt, amikor megcsúszott a jeges úton, így a kanyart nem tudta bevenni, és az iskola fala előtt egy méterre az árokba csapódott. A gyerekek már leszálláshoz készültek, amikor az autóbusz megcsúszott, így a baleset következtében többen elestek.

A sérült gyerekek ellátásához a helyi orvosnő és asszisztense, valamint a védőnő és a pedagógusok érkeztek elsőként a helyszínre.

Tíz gyereket kellett a Kalocsai Szent Kereszt Kórház Sürgősségi Osztályára szállítani: nyolc könnyebb, kettő súlyos sérüléseket szenvedett, az egyik diáknak eltört a csuklója.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, akik felhívják az autósok figyelmét, hogy az útburkolatok Bács-Kiskun megyében több helyen - a jegesedés miatt - csúszóssá váltak.

2020-01-30 16:47:53 - Mindenegyben Blog