ÍRVA FAKADT A TÁRGYALÁSON RÉKASI KÁROLY, AMIKOR MEGHALLOTTA AZ ÍTÉLETET. FOGHÁZRA ÍTÉLTÉK
Első fokú ítéletet hirdetett szerdán reggel a Budai Központi Kerületi Bíróság Rékasi Károly és R. Miklós balesetének ügyében.
Mint ismert, Rékasi Károly 2015. június 30-án a motorjával közlekedve Budafokon ütközött R. Miklós gépkocsijával. A színész súlyosan megsérült a lábán, felépülése egy évig tartott, sokáig járni sem tudott, s az egyik lába most is rövidebb, mint a másik.
A bíróság a szerdai ítélethirdetéskor bűnösnek találta R. Miklóst maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset okozása miatt, ezért őt 6 hónap fogházra ítélte, amelynek végrehajtását 1 év 6 hónapra felfüggesztette.
Rékasi Károly elsírta magát az ítéletet hallva, hosszú percekig törölte a könnyeit, miután győzött az igazság a tárgyalóteremben.
„A másodfokon eljáró bíró teljes egészében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, vagyis kétséget kizáróan bizonyítottnak látták, hogy ügyfelem nem hibázott a balesetet megelőzően. Tulajdonképpen csak a vétkes sofőr büntetésén enyhítettek, így nem felfüggesztett börtönbüntetés lett a vége, hanem pénzbírság és természetesen a perköltség megtérítése, ami összességében úgy egymillió kétszázezer forint”
- mondta az ügyvéd, aki szerint valamikor az év vége felé záródhat le véglegesen az ügy.
„Nagyjából két hét múlva kapjuk kézhez a jogerős ítéletet, amire a biztosító is vár. A kártérítési összeg egy részét már előlegként elutalták, így a fennmaradó nagyobb összeget vélhetően december magasságában kaphatja majd meg ügyfelem”
- jelentette ki a jogi szakember.