MindenegybenBlog

Sejtelmes vallomást tett Krausz Gábor, Annával való kapcsolatáról: „Tényleg több volt, mint egy tánc”.

Sokan pletykálják, hogy több van Mikes Anna és Krausz Gábor között. Erre a pletykaáradatra dobott rá egy lapáttal Tóth Gabi exe, aki vasárnap délután sejtelmes gondolatokat osztott meg a szombati szambájuk után.

“Tegnap este tényleg több volt, mint egy tánc. Köszönjük, hogy ismét velünk voltatok és szavaztatok. Legközelebb egy mesevilágba repítünk benneteket” – üzente Krausz Gábor.

Sokan úgy látják, hogy Krausz teljesen felszabadult, mióta Mikes Anna táncpartnerével hetente a tévében látható, néhányan pedig azt beszélik, hogy a táncos és a séf a hétköznapokban is összemelegedtek. Ezt a feltételezést egyikőjük sem erősítette meg, de a szombati műsoruk végén úgy nézett ki, hogy egy csókkal zárták le a produkciójukat.

Annyira finom volt, annyira puha volt

– mondta a táncról Mikes Anna, aki szerint Krausz Gáborral sikerült visszaadniuk a tánc üzenetét. Mint arra rámutatott, ennyire szépen soha nem táncolták még le a koreográfiát, amelynek a végét az est házigazdája, Stohl András sem hagyta szó nélkül.

„A táncba belefér-e vagy stílusidegen, hogy egy musicalhez vagy színdarabhoz hasonlóan ilyenkor csók a vége? A versenytáncban előfordulhat, hogy csók van?” – tette fel a kérdést a műsorvezető, mire Mikes Anna elmondta, hogy nem jellemző, ugyanakkor a Krausszal való tánc egy gyönyörű pózban végződött.

A nézőkre bízzuk, hogy milyen az ő fantáziájuk– fogalmazott a táncosnő. Krausz Gábor erre sejtelmesen és egyben ironikusan csak úgy reagált:

... és mivel én versenytáncos vagyok...

[LAPOZAS]

Krausz Gábor és Mikes Anna produkcióját a zsűri 26 ponttal értékelte. A sztárséf ma reggel egy szívhez szóló Instagram-posztban mondott köszönetet a partnerének, a bejegyzéshez pedig egy, a kérdéses pillanatról készült fotót posztolt. A felvételen szorosan ölelik egymást.

„Minden kisfiú arról álmodik, hogy herceg lehessen. Tegnap este Mikes Anna valóra váltotta az én gyermeki álmomat. Szerintem nagyon szép adás volt és köszönjük a rengeteg üzenetet, szavazatot, nagyon hálásak vagyunk, reméljük ti is jól éreztétek magatokat. Nem állunk meg, mert legközelebb már két táncunk lesz és mi már indulunk is a táncterembe, szurkoljatok nekünk” – írta a fotóhoz.

[LAPOZAS]

[LAPOZAS]

NÉZZÜK A TÖBBI PRODUKCIÓT:

Marics Peti és Stana Alexandra: Showtánc – 4. adás

Radics Gigi és Baranya Dávid: Samba – 4. adás

T. Danny és Lissák Laura: Rumba – 4. adás

Király Linda és Suti András: Charleston – 4. adás

Számukra véget ért a műsor

A Dancing with the Stars negyedik élő adásának a végén Szabó András Csuti és partnere, Tóth Katica búcsúzott a produkciótól. A veszélyzónába rajtuk kívül Király Linda és Suti András, valamint Radics Gigi és Baranya Dávid került. A zsűri utóbbi párost mentette meg, a közönség pedig Király Lindáékra adott le a több szavazatot. Csuti és Katica végül könnyek között távoztak a színpadról.

[LAPOZAS]

[LAPOZAS]

[LAPOZAS]

(Borítókép: Krausz Gábor

2023-11-05 16:38:11 - Mindenegyben Blog