"Tegnap délután a 4-es villamoson hagytam a táskám, benne minden iratommal, kocsikulccsal, lakáskulccsal. A Boráros téren szálltam le és már épp leértem a 2-es villamos megállójába, amikor rádöbbentem, hogy nincs nálam. Egyetlen megoldást láttam: fel a lépcsőn és futás a villamos után a síneken, a Mester utca felé. Rajtam csüngött a laptopom és még egy szatyor is. Már épp elérhető közelségbe került a Mester utcai megállóban álló villamos, amikor is egy srác toppan elém a megálló előtti járdaszigeten, kezében a táskámmal. Mondta, hogy kétségbeesett, mikor látta, hogy leszállok a táska nélkül, mert fogalma sem volt, hogy mit tegyen a táskámmal (amit magához vett, nehogy valaki elvigye), de amikor látta, hogy futok a síneken, akkor megkönnyebbült, leszállt és elindult felém. Nem tudom, hogy melyikünk örült jobban. Engem a futástól az ájulás kerülgetett, sokkos állapotomban a nevét is elfelejtettem megkérdezni. Kértem, hogy hadd háláljam meg valamivel, de Ő azt mondta, hogy nem fogadhat el semmit, mert ez természetes, hogy segített. Mondtam neki, hogy legalább, hadd adjak két puszit, mert megmentette az életemet. Megengedte, majd elsietett, hogy a következő villamossal elérje az induló vonatát.
[LAPOZAS]
Még egyszer szeretném megköszönni neked, hogy megmentetted ezzel az életemet. Szeretném, ha mindenki tudná, hogy igenis vannak még jó emberek a világon. Remélem összefutunk még valahol és meghálálhatom. Kérlek Osszátok, hátha eljut hozzá ez a pár sor! Köszönöm! További szép napot mindenkinek!