MindenegybenBlog

Rossz hírt közölt Zacher Gábor: rengeteg magyart érint!

Sok gyógyszer kevésbé hatékony, mint amennyire annak gondoltuk - figyelmeztettek a közelmúltban neves szakemberek. Sőt, egyes becslések szerint a vényköteles gyógyszerek a harmadik legnagyobb halálokozók a rák és a szívbetegségek után. Ennek kapcsán a Pénzcentrum most megnézte, mi jellemző a magyarok gyógyszerfogyasztási szokásaira, és mennyit költünk átlagban a gyógyszerekre.

 

Nemrég arra figyelmeztettek neves szakemberek, hogy sok gyógyszer kevésbé hatékony, mint amennyire annak gondoltuk. A szakértők azt állítják, hogy túl gyakran kapnak a betegek kevésbé hatásos, sőt sokszor inkább ártalmas gyógyszereket. A nagy gyógyszeripari cégeknek ugyanis - a minél nagyobb profit érdekében - óriási befolyása van abban, hogy milyen gyógyszereket írnak fel nekünk.

Egyes becslések szerint a vényköteles gyógyszerek a harmadik legnagyobb halálokozók a rák és a szívbetegségek után. A legnagyobb veszélyben azok lehetnek, akik több orvosságot is szednek párhuzamosan. Ugyanis minél több gyógyszert szed valaki, annál több esély van arra, hogy mellékhatások fognak fellépni. Ezeket a tüneteket azonban félreértelmezhetik az orvosok, amire újabb pirulákat írhatnak fel.

Az ördögi körnek pedig akár halál is lehet a vége.

Egyre több a gyógyszerfüggő itthon

Az elmúlt években nőtt a gyógyszerfüggők száma Magyarországon. Legnagyobb mennyiségben hashajtót, altatókat, nyugtatót és orrcseppet szedünk.

"Becslések szerint 100 ezer hashajtófüggő, 70 ezer altató- és nyugtatófüggő és közel 25 ezer orrcseppfüggő van ma Magyarországon. A növekvő gyógyszerfüggőség egyik oka az internet megjelenése, ahol nemcsak plusz információkat kaphatunk a gyógyszerekről, hanem (többnyire feketén) meg is vásárolhatjuk azokat." - mondta el a Pénzcentrum megkeresésére Zacher Gábor toxikológus.

Konkrétumokat nem lehet mondani, hogy milyen korosztály és melyik nem érintett inkább a gyógyszerfüggőségben, de a szakértő szerint a nyugtatószer és a hashajtó fogyasztása inkább a nőkre jellemző.

[LAPOZAS]

Mennyit költünk gyógyszerekre?

Egy magyar háztartás egészségüggyel, illetve egészséggel összefüggő kiadásai meghaladják az évi 180 ezer forintot, aminek megközelítőleg harmadát (kb. 60 ezer forint) költik gyógyszerekre.

A kifejezetten egészségügyre fordított összeg - amiben nincs benne például a masszázs vagy a gyógyüdülés - háztartásonként körülbelül 130 ezer forint évente, aminek közel felét teszik ki a gyógyszerekre költött forintok.

Fejenként lebontva ez azt jelenti, hogy egy évben valamivel több mint 25 ezer forintot adunk ki gyógyszerekre. Ebből 18 ezer forintot fizetünk a receptköteles, és 7 ezer forintot a recept nélkül is kiváltható orvosságra.

Feketén is megvesszük, ha kell

Az internet sok mindenre lehetőséget ad, többek között arra is, hogy gyógyszert vegyünk - akár feketén is. Az OTC (nem receptköteles) gyógyszerektől a vénykötelesekig széles a paletta, bármi beszerezhető.

A toxikológus szerint az árak itt kicsit borsosabbak, mint a gyógyszertárakban, de aki egyszer függő lett, az hajlandó magasabb áron is megvenni ezeket. Pontos adatokat nehéz arra vonatkozólag mondani, hogy mennyien vásárolhatnak feketén, de megközelítőleg az altató- és nyugtatópiac bevételeinek 5-8 százalékát a feketepiac adja.

Kiben bízunk, ha gyógyszerekről van szó?

Zacher Gábor egy szomorú trendre is felhívta a figyelmet, a magyarok többsége ugyanis nem az orvosokban bízik, hanem a laikusok véleményére ad:

"A laikusoknak kiemelkedően fontos szerepük van, sokan támaszkodnak ugyanis a szomszédasszony véleményére, ha gyógyszerszedésről van szó."

A felmérések ennek kicsit ellentmondanak, a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. által készített kutatás szerint az egészségüggyel kapcsolatos információkat elsősorban az orvosoktól és patikusoktól szerezzük be, amit az online egészségügyi portálok követnek. Ezeken felül a családtagok és az ismerősök véleménye is sokat számít.

2021-05-30 08:34:05 - Mindenegyben Blog