Rossz hír nyugdíjasoknak! Elmarad a várt nyugdíjemelés!
A kormány idén is mértéken felül prognosztizálta az infláció mértékét, ugyanúgy, mint az utóbbi években, most sem lesz indokolt a novemberi kiegészítő nyugdíjemelés.
A költségvetés tervezésekor, 2016-ra a kormány 1,6 százalékos átlagos éves inflációval számolt,ez pedig azt is jelenti, hogy ugyanilyen mértékű nyugdíjemelés történt év elején a törvénynek megfelelően.-írja az mfor.hu
Két forgatókönyv létezik ezután:
Az év első nyolc hónapjában 0,1 százalékos volt a fogyasztói árindex mértéke, az augusztusi adatok alapján, ez pedig az idei évre várt 1,6 százaléktól igencsak elmarad. Az adatokból ítélve megvan annak az esélye, a fenti első forgatókönyv megvalósulására semmi esély nincs.
A nyugdíjas infláció mértéke 0,4 százalékos átlagos áremelkedést mutatott az előző év azonos időszakához képest , ez pedig az év eleji 1,6 százalékos emeléshez viszonyítva ugyancsak jelentős elmaradást jelent.
Egyfelől rossz hírnek tűnik, hogy nem lesz nyugdíjemelés, másfelől pedig jó hír, mert azt jelenti, hogy nemcsak megőrizte a nyugdíjak reálértékét, a kormány hanem a túlbecsült inflációnak köszönhetően még növelte is azt. Az 1,6 százalékos idei nyugdíjemelés mellé párosult az első kilenc hónapra számolt 0,1 százalékos pénzromlási ütem, ez pedig közel 1,5 százalékos reálszintű növekedést jelent. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjak ennyivel többet érnek, mint egy évvel ezelőtt. Sorozatban már a negyedik olyan év lesz az idei, amikor a nyugdíjaknál nem kell kiegészítő emelést eszközölni.
FOrrás : http://mfor.hu/