Rákóczi Feri, a Balázsék rádióműsor népszerű műsorvezetője, ma már az egyik legismertebb rádiós Magyarországon, de a karrierje elején, amikor éppen elkezdte megvalósítani nagy álmát Budapesten, élete legnehezebb időszakával kellett szembenéznie. Miközben a hallgatók reggeli jókedvéért dolgozott, otthon egy másik valóság várt rá: édesapja, István, tüdőrákkal küzdött, és lassan haldoklott.
Az egykor életerős, közel kétméteres, 140 kilogrammos, nagyhangú férfi, aki énekelt és tele volt élettel, a betegség hatására lassan összeomlott. Feri számára különösen nehéz volt az, hogy távol kellett lennie édesapjától, aki a szanatóriumban küzdött a halálos kórral. Édesanyja minden nap felült a buszra Újkígyósról, hogy meglátogassa a férjét, de Feri nem tudott gyakran hazautazni. Ahogy teltek a hónapok, a helyzet egyre elviselhetetlenebbé vált a család számára.
„Nagyon sokáig haldoklott az apám, majdnem hat hónapig” – emlékezett vissza Feri. A fájdalom és a tehetetlenség egyre csak nőtt benne, és a végén már azért imádkozott, hogy apja szenvedése véget érjen. „Negyven kilós volt a végén, amikor nála voltam. Akkor én már imádkoztam azért, hogy menjen el. Tudtam, hogy nincs visszaút, de lelkifurdalásom volt, hogy az apám halálát kívánom.”
A fájdalom nemcsak édesapját, de a család többi tagját is sújtotta. Feri édesanyja, aki nap mint nap látta férje szenvedését, szintén belefáradt ebbe a küzdelembe. „Tudom, kegyetlen kimondani ezt, de akinek volt vagy van halálos beteg rokona, tudja, mit érez ilyenkor egy ember...” – vallotta be Feri fájdalmas őszinteséggel.
Az ilyen helyzetek emlékeztetnek bennünket arra, milyen végtelenül nehéz teher a halálos betegség nemcsak az érintettek, de szeretteik számára is. Rákóczi Feri története szívszorító, de őszinte és bátor megnyilvánulásai segítenek abban, hogy megértsük, milyen nehéz terhet hordozott a szíve alatt, miközben kifelé a rádiós világ sikeres figurájaként kellett helytállnia.