Máris annyira fájnak a Putyin-rendszernek az Európai Unió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia frissen bevezetett gazdasági szankciói, hogy a korábban nagyon magabiztos Kreml váratlanul be is ismerte a helyzet súlyosságát.
„A gazdasági realitás jelentősen megváltozott. Ezek kemény szankciók, problémákat okoznak”
– mondta hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Reuters szerint, egyből hozzátéve, hogy „Oroszország képes elhárítani a kárt.” A Putyin-rendszer egyik legismertebb arca szerint kész, jól kidolgozott terveik vannak a legdurvább szankciók ellen is,írja a 444.hu
Nem feltétlenül erről árulkodtak azok a híradófelvételek és fotók, amik Putyin elnök és szűk gazdasági stábjának mai tanácskozásán készültek. Max Seddon, a Financial Times moszkvai irodavezetője posztolt néhány képet a Twitterére.
A megbeszélésen Oroszország olyan gazdasági moguljai vettek részt, mint Elvira Nabjullina, a jegybank elnöke, Anton Sziluanov pénzügyminiszter, Maxim Oreskin, az elnök gazdasági főtanácsadója és German Graf, a legnagyobb állami bank, a Sberbank elnöke.
Putyin, akinek mintha mániájává váltak volna a gigantikus asztalok, most is egy valószínűtlenül hosszú asztal egyik végén trónolt,
elvileg bizalmas emberei a túlvégen.
Putyinnak nemcsak a tekintete volt elgondolkodtató, hanem az is, hogy már testileg is kezd elhanyagoltan kinézni, például nem volt levágva a körme:
A találkozó James Bond-filmes hangulatát elnézve nem is volt képtelenség egy twitteres kommentelő azon észrevétele, hogy Putyin bal kezénél látható gombok talán a vendégei székei alatti csapóajtó kinyitására szolgálnának:
Az orosz gazdaság kulcsfigurái közben ilyen
meg ilyen
meg ilyen meg ilyen arcokat vágtak:
Nem is beszélve az optimizmusról, ami a jegybankelnökből és a főtanácsadóból áradt: