MindenegybenBlog

Plusz nyugdíj kifizetésre számíthatnak a nyugdíjasok! Itt van Novák Katalin nagy bejelentése! Ennek most kivétel nélkül minden nyugdíjas örülhet!

Pluszkifizetésre számíthatnak a nyugdíjasok az év végén – jelentette a kormányhoz közel álló Magyar Idők arra hivatkozva, hogy erre lehet következtetni kormányzati szereplők nyilatkozataiból. Novák Katalin államtitkár például a napokban arról beszélt, hogy ha az infláció meghaladja a tervezett szintet, akkor ki kell egészíteni a nyugdíjakat.

NYUGDÍJEMELÉS ÉS NYUGDÍJPRÉMIUMOK 2017-BEN ÉS 2018-BAN!

A kormány úgy számol, hogy jövőre három százalék lesz az infláció, így ugyanekkora mértékű nyugdíjemelés várható – nyilatkozta a Magyar Idők című napilapnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki arról is beszélt, hogy a nyugdíjasok az év végén is kaphatnak pluszjuttatást.

Milyen módszerrel történik a nyugdíjak értékének megőrzése?A tárgyév január 1-je előtti időponttól megállapított társadalombiztosítási nyugellátást a megállapítás naptári évét követően minden év január hónapjában az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni (inflációkövető emelés).Az öregségi nyugdíj emelésével azonos módon és mértékben emelkedik többek között a hozzátartozói és a baleseti hozzátartozói nyugdíj, a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság, az átmeneti bányászjáradék, a bányászok egészségkárosodási járadéka, a rokkantsági ellátás, a rehabilitációs ellátás, a baleseti járadék és a fogyatékossági támogatás.

A tárgyévi tervezett fogyasztói árnövekedést a központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg. Ha a fogyasztói árak növekedésének tárgyévben várható mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja a törvényben meghatározott mértéket, akkor november hónapban – január 1-jére visszamenőleges hatállyal – kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani.

Amennyiben az eltérés az 1 százalékpontot nem éri el, akkor november hónapban az egész évre járó különbözetet egy összegben kell kiutalni.

A novemberi nyugdíjemelésnél a nyugdíjasok fogyasztói ár növekedésének – a tárgyév első nyolc hónapjának tényadatára alapozott – várható mértékét kell figyelembe venni, amennyiben az meghaladja a fogyasztói árnövekedés várható mértékét.

Egyösszegű (novemberi) kifizetés esetén a következő év januárjában a nyugellátás és a baleseti járadék összegét – az éves emelés végrehajtását megelőzően – meg kell emelni az egyösszegű kifizetés összegének alapjául szolgáló, kormányrendeletben meghatározott százalékos mérték egy tizenketted részével.

Nyugdíjas fogyasztói árindex: A nyugdíjemelés mértékének meghatározásához nem az általános árindexet használják, hanem a KSH által közzétett ún. nyugdíjas fogyasztói árindexet, amelyet a nyugdíjasok fogyasztására nem jellemző termékek (például gyermekneveléssel, gondozással kapcsolatos tételek: iskolai étkezés, gyermeklábbeli stb.) elhagyásával, több ezer termék és szolgáltatás árának folyamatos figyelésével alakítanak ki. Három kitüntetett termék-, illetve szolgáltatáscsoport – élelmiszerek, gyógyszerek, lakhatással kapcsolatos kiadások – aránya ugyanakkor a nyugdíjas fogyasztói kosárban mintegy 60%, míg a lakosság egészének fogyasztói kosarában ez az arány csak 45% körüli.

A fogyasztói árindex meghatározására egyébként a fogyasztásban fontos szerepet betöltő és azt lehetőleg hosszú ideig képviselő mintegy 1100 terméket és szolgáltatást, úgynevezett reprezentánst használ a Központi Statisztikai Hivatal. Havonta reprezentánsonként 30-150, összesen pedig százezernél több árat gyűjtenek.

Mit jelent a nyugdíjprémium?
Ha a bruttó hazai termék (GDP) növekedésének tárgyévben várható mértéke a 3,5 százalékot meghaladja, és az államháztartás tárgyévi egyenlegcélja várhatóan teljesül, a tárgyév novemberében nyugdíjprémiumot kell fizetni! Forrás : kormany.hu

2017-10-05 14:08:59 - Mindenegyben Blog