MindenegybenBlog

Pali bácsi: tönkre tette az életem Stohl András

Kainczéknak nagyon fáj, hogy Stohl még csak bocsánatot sem kért tőlük

Meghalni készül. Kaincz Pált a baleset óta állandó fájdalom gyötri, képtelen ellátni magát, a halálra készül

 Miközben Stohl András (52) karrierje és anyagi helyzete rendeződni látszik, az általa okozott közlekedési baleset legsúlyosabb sérültje elszegényedett, a Kaincz család helyzete kilátástalan. A színművész, mint azt Pali bácsi állítja, egyetlen ígéretét sem tartotta be velük szemben. Amikor a büntetőpere zajlott, a másodfokú ítélet előtt jól csengő kijelentések hangzottak el Stohl szájából, de az áldozatok szerint egyik sem valósult meg.

– Nagyon igazságtalannak érezzük ezt az egészet. Nekünk a kert a megélhetésünk, ahová én már kimenni sem tudok az állandó fájdalom miatt. Nemhogy dolgozni – üzente ügyvédjén keresztül Kaincz Pál (79). – Még az összetört autót sem tudtuk lecserélni, miközben Stohl András vígan éli az életét. Újra ünnepelt híresség, látjuk a televízióban, szerepelt az X-Faktorban, visszavették a Nemzeti Színházba, és még könyvet írt. Arról is hallani lehet, hogy az RTL Klubnál is visszakapja az állását. Olyan, mintha mindenki mindent megbocsátott volna neki, mintha nem is történt volna semmi. Hogy lehetséges ez? – kérdezte elkeseredetten az idős férfi, akinek az is nagyon fáj, hogy becsapva érzi magát.

– András a mai napig nem állt elém, nem kért bocsánatot. Azt mondta, mindenben segít, amiben csak tud, még kaszálni is eljön hozzánk. Azóta sem láttuk, egyszer sem! Azt mondta, letétbe helyez egymillió forintot, hogy enyhítse kárunkat. Az is csak porhintés volt, hiszen utólag közölte, csak akkor adja oda, ha minden követelésünkről lemondunk. Tönkretett, nem fizetett és éli világát! – sorolta Kaincz Pál.

– A baleset után Stohl András bejött a kórházba, meglátogatta édesapámat, aki combnyaktöréssel feküdt ott. Biztosította róla, hogy kártalanítja, mindenben támogatja. Bizalmat ébresztett bennünk. Aztán csak vártuk, vártuk, hogy mikor toppan be hozzánk, mikor váltja be az ígéreteit – tette hozzá a Blikknek ifjabb Kaincz Pál, aki a mai napig könnyeivel küzd, amikor édesapja borzalmas állapotára gondol. És arra, milyen megalázó volt számukra, amikor az ember, akiben megbíztak és akitől segítséget vártak, hirtelen ellenük fordult.

[LAPOZAS]

– Amikor látta, hogy börtönbe kerülhet, még a csapból is ő folyt. Bevetette a gyermekeit, édesanyját,

Stohl Andrásdrogprevenciós előadásokat tartott, és ország-világ előtt azzal vádolta édesapámat, hogy hazudik a sérülésével, a szenvedéseivel kapcsolatban – fakadt ki a férfi.

Ügyvédjük, dr. Mester Csaba szerint érthető Kainczék felháborodása, hiszen az ittasan, bódult állapotban elkövetett közlekedési bűncselekmény súlyos anyagi terheket jelent nekik, amit a mai napig viselnek.

– Természetesen a család egyes kárai számszerűsíthetőek, ilyen például az összetört gépkocsi. A nem vagyoni kár azonban ennél sokkal nagyobb. Ide tartozik a munkából való kiesés okozta kár, a sok fájdalom, a gyógykezelések és még sorolhatnám – nyilatkozta a Blikknek az ügyvéd, aki hozzátette: mindez több millió forint, amit a színésznek és a biztosítónak kell megtérítenie.

2019-10-02 08:28:58 - Mindenegyben Blog