MindenegybenBlog

Összeomlott LL Junior volt párja, Csilla!Megszületett a vádítélet LL Junior kisfiának halála ügyében

A BRFK befejezte a nyomozást. Közleményükben kiemelték, hogy az ügy iratait L.L. Junior volt élettársával szemben vádemelési javaslattal átadták az ügyészség részére.

 

Gondatlan emberöléssel vádolják L.L. Junior volt élettársát, elgázolt kisfiuk édesanyját, Hopp Csillát! A rendőrség a közleményében felidézte a baleset részleteit is: egy autó még 2019. augusztus 31-én 18 órakor Budapest XIV. kerületében, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél elütött egy gyermeket. 

A 3 éves kisfiú az édesanyjával és annak barátaival sétált, amikor a tilos jelzés ellenére átszaladt a zebrán.

Az autó ekkor ütötte el. A gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt – írja a Police.hu.

A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálták az ügyet, tanúkat hallgattak ki, bizonyítási kísérlet keretében rekonstruálták a baleset körülményeit. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya gondatlan emberölés vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a 29 éves édesanyát.A Közlekedésrendészeti Főosztály a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a nővel szemben vádemelési javaslattal átadta az illetékes ügyészség részére.

2021-07-31 17:04:05 - Mindenegyben Blog