MindenegybenBlog

Oláh Ibolya hatalmasat énekelt szombat este, akkorát hogy a zsűri csak áradozott! Bámulatos volt, ahogy előadta ezt az óriási slágert:

Oláh Ibolyának megvan minden képessége ahhoz, hogy egy akkora világsztárt alakítson a színpadon, mint Bonnie Tyler, akinek az egyik világslágerével lép a Sztárban sztár All Stars színpadára.

A „Holding out for a hero” című slágerrel lépett színpadra, ahol komoly énjét is latba kellett vetnie, hogy igazán hozza az energikus Bonnie Tylert.

„Energikus voltál, betöltötted a színpadot, elindítottad ezt az utolsó előtti adást, nekem iazából tetszett ez a pdorukció” – fogalmazta meg Lékai-Kiss Ramóna.

„Úgy kellett volna kezdeni, ahogy befejezted, azon az energiaszinten. Nekem szépen lassan melegedtél be, szépen lassan melegedett bele az egész dal, de nem voltam elájulva tőle, pedig a hangod stímmel hozzá” – mondta Stolh András.

„Sokkal jobb voltál egy héttel ezelőtt, mint most, mintha nem szeretnél nő lenni a színpadon” – fűzte hozzá Liptai Claudia. „Megvan a hang, és a dinamika nincs meg” – fűzte hozzá az ítész.

„Ibinek sokkal karakteresebb, sokkal rockosabb hangja van, Bonnie Tyler 80 százalék puhaság, 20 százalék keménység, Ibimen meg pont fordítva” – mondta Hajós András.

Lékai Kiss-Ramóna 9, Stohl András 8, Liptai Claudia 8, míg Hajós András 9 ponttal jutalmazta Oláh Ibolya produkcióját!

Nektek hogy tetszett Oláh Ibolya produkciója?

2024-10-12 19:43:40 - Mindenegyben Blog