CSERNOBIL. 1986. április 26-án, éjjel egy óra 23 perckor felrobbant a csernobili atomerőmű: két robbanás következett be, az első szétzúzta a reaktor hűtőrendszereit, a második pedig felrobbantotta a magot, így radioaktív anyag jutott a környezetbe, ennél azonban még sokkal nagyobb katasztrófa is történhetett volna.
A robbanások után keletkező tűz három napig tartott, rengeteg szennyezést juttatott az atmoszférába. Ezt többé-kevésbé mindenki tudja.
Van viszont egy kevésbé ismert története a katasztrófának. Tíz nappal az első robbanás után egy másik, az előzőnél is komolyabb fenyegetés is megjelent a csernobili atomerőműnél: egy vészhelyzetekben használt medence a robbanás szélén állt, ezt használták a lángok ellen a tűzoltók. A nukleáris reakció moderátora ebben a típusban még grafit volt, nem pedig víz, mint a mai reaktorokban; ezért tudott égni, ezért kellett oltani.
A reaktorban addigra agyag, homok és bór volt: ezeket helikopterekkel juttatták oda, így próbálták megfékezni a tüzet. Az eredmény lávaszerű anyag volt, felgyűlt a reaktormag körül, lassan átégette volna magát, majdnem elérte az alatta található vizet. Ha odáig eljutott volna, a keletkező gőz, tömeges robbanások, az abból keletkező radioaktív csapadék Európa nagy részét radioaktív sivataggá változtatta volna.
