A magyar nyugdíjrendszer egyre nagyobb kihívásokkal néz szembe, aminek fő oka a társadalom elöregedése. A jelenlegi finanszírozási modell, amely az aktív dolgozók járulékfizetésén alapul, hosszú távon nem fenntartható, és egyre nehezebb lesz biztosítani a megfelelő nyugdíjat a növekvő számú idős korosztály számára. A demográfiai változások miatt a rendszernek alkalmazkodnia kellene a jövőbeli kihívásokhoz, de eddig nem történt jelentős átalakítás.
A nyugdíjrendszer összeomlásának egyik kritikus pontja a Ratkó-unokák nyugdíjba vonulása lesz, amely 2038-ban kezdődik. Ekkor lépnek be az első, 1973-ban született korosztály tagjai a nyugdíjasok közé, és ezt követően évente több százezer új nyugdíjasra kell majd számítani. Ez jelentős terhet ró a rendszerre, mivel a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges fedezet előállítása egyre nehezebb lesz a munkaerőpiacra belépő fiatalok csökkenő száma miatt.
A problémát tovább súlyosbítja, hogy a munkaerőpiacra belépő fiatalok száma csökken, és sok magyar dolgozó külföldön vállal munkát, ami miatt a járulékfizetések egy része nem jelenik meg a magyar államkasszában. Ez a helyzet tovább rontja a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, és növeli a nyomást a meglévő finanszírozási struktúrán.
Farkas András, a NyugdíjGuru News alapítója szerint az egyik lehetséges megoldás a foglalkoztatói nyugdíjpillér bevezetése lehet, amelyet már több uniós tagállam, köztük Lengyelország is alkalmaz. Az állam adókedvezményekkel ösztönözhetné ennek a pillérnek a kialakulását. Bár a kormány vállalta, hogy idén június végére egy nemzetközi szakértők tudására is építő tanulmányt készít a nyugdíjreformról, ez a tanulmány még nem készült el, így továbbra is kérdéses, hogyan lehetne megoldani a magyar nyugdíjrendszer jövőbeli fenntarthatóságát.
A "Ratkó-unoka" kifejezés a magyar demográfiai és társadalomtörténetben használatos, és egy meghatározott generációra utal. A "Ratkó-unokák" azok a magyar emberek, akik az 1970-es évek elején és közepén születtek. Ez a népességcsoport az úgynevezett "Ratkó-korszak" gyermekeinek, azaz a "Ratkó-gyerekeknek" a gyermekei.
A Ratkó-korszak az 1950-es évek elejére eső időszak Magyarországon, amikor Ratkó Anna, akkori népjóléti miniszter, szigorú népesedéspolitikai intézkedéseket vezetett be. A kormányzat célja a népességnövekedés ösztönzése volt, így például tiltották az abortuszt, és erősen támogatták a gyermekvállalást. Ennek eredményeként Magyarországon az 1950-es évek első felében kiemelkedően magas születésszámot regisztráltak. Azok, akik ebben az időszakban születtek, a "Ratkó-gyerekek".
A Ratkó-gyerekek felnövekedve, az 1970-es években, amikor a társadalom és a gazdaság stabilizálódott, maguk is családot alapítottak, és gyermekeket vállaltak. Ezek a gyermekek a "Ratkó-unokák". Ez a népességcsoport azért fontos, mert a viszonylag nagy létszámú Ratkó-gyermekek nagy létszámú gyermekeiként szintén nagy létszámú korosztályt alkotnak.
A Ratkó-unokák generációja 2038 körül kezd majd nyugdíjba vonulni, ami jelentős terhet róhat a magyar nyugdíjrendszerre, mivel egy nagy létszámú korosztály nyugdíjazásával a nyugdíjrendszer fenntarthatósága kihívások elé néz. A magyar nyugdíjrendszer alapvetően az aktív munkavállalók járulékfizetésén alapul, így a Ratkó-unokák nyugdíjazása során várhatóan megnő a nyugdíjasok száma, míg a munkaképes korú népesség aránya csökken. Ez az arányeltolódás komoly pénzügyi nyomást helyezhet a nyugdíjrendszerre.