MindenegybenBlog

NYUGDÍJASOK FIGYELEM ,most jelentették be! Ilyen még nem volt Magyarországon : megállíthatatlanul emelkednek a nyugdíjak jövőre! EKKORA NYUGDÍJEMELÉS JÖN JANUÁRBAN!!

Idén jelentette be a magyar kormány, hogy jövő évtől további nyugdíjemelésre kell számítania az időseknek. Az Mfor számítása szerint több mint 75 ezer forinttal kaphatnak többet jövőre a nyugdíjasok.

A kormány a következő évre változatlanul 3 százalékos nyugdíjemeléssel számol, ezért januárban az átlagnyugdíj összege 162,6 ezer forint lesz.

Az Mfor szerint 3,8 százalékos infláció mellett így a nyugdíjkorrekció évente 15 500 forintot jelent. A nyugdíjprémiumról azt írják: 6 százalékos GDP-re alapozva az idősek további 50 ezer forintot kapnak majd.

A portál kiemeli, hogy az év eleji emeléssel növelt nyugdíjon felül éves szinten – együtt a 13. havival – mindez közel 230 ezer forintot jelent. Tehát, ennyi pénz jön majd a rendes, év eleji emeléssel növelt nyugdíjon felül éves szinten, ha ez a makropálya valósul meg. Eszerint az idei évhez képest 75 750 forinttal több lesz az évközi intézkedésekre visszavezethető kifizetés, amivel a nyugdíjasok számolhatnak.

A nyugdíjasok biztosak voltak abban, hogy Orbán Viktor és kormánya idén is gondol a nyugdíjasokra.

Már biztos, hogy a teljes 13. havi nyugdíjat biztosítja a kormány jövő februárban.

Novák Katalin a közösségi oldalán megosztott videóban elmondta, hogy februárban 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat.

[LAPOZAS]

Erre a korkedvezményes nyugdíjasok, mint például a Nők40-ben, de az özvegyi nyugdíjban vagy a rokkantsági, valamint az árvaellátásban részesülők is jogosultak.

Az eredeti tervekhez képest korábban kifizetik a 13. havi nyugdíjat, Novák Katalin pedig azt is hozzátette, hogy a kormány ezzel az idősek iránt érzett megbecsülését szeretné kifejezni.

 (borsonline.hu)

Címlapfotó: illusztráció

2021-11-27 08:08:00 - Mindenegyben Blog