MindenegybenBlog

Nyugdíjasok és 65 év felettiek figyelem! Megérkezett a hír amit NAGYON vártunk ! Ezt a dátumot jól jegyezze meg és írja is fel! Itt tájékozódhat a részletekről

Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel a közösségimédia-oldalán jelentkezett egy videóval, amelyben bejelentette, hogy a nyugdíjasok november 10. és 15. között kapják majd meg az inflációs nyugdíj-kiegészítésüket, és hozzáetette: úgy látja, nyugdíjprémiumra is fogja futni idén.

"Egész Európában nehéz idők járnak, de ilyenkor sem szabad szem elől tévesztenünk a legfontosabb nagy nemzeti céljainkat. Az egyik ilyen a nyugdíjasok megbecsülése Magyarországon" - mondta videójában a miniszterelnök és kijelentette, hogy "ahogy idén, úgy jövőre is meg fogja kapni minden nyugdíjas a 13. havi nyugdíjat".

"A brüsszeli szankciók miatt tovább nőtt az infláció egész Európában, így Magyarországon is. Ezért, az idei évben már másodszor, ismét inflációs nyugdíj-kiegészítést fizetünk, amelyet idén november 10. és 15. között kapnak kézhez a nyugdíjasok. A gazdasági növekedés mértékét látva úgy látom, hogy lehetőségünk lesz nyugdíjprémiumot fizetni idén is a magyar nyugdíjasoknak, amit a terveink szerint a novemberi nyugdíjjal kapnak majd kézhez" – mondta.

2022-10-02 20:09:57 - Mindenegyben Blog