Ha azt mondom, ötven…Németh Lajos: Akkor igazi mulatós emberként azt felelem: száz forintnak ötven a fele. Meg hogy lassan ötven éve, hogy 1974. augusztus 18-án örök hűséget fogadtam Kiss Ágnesnek, ami, megsúgom, életem legjobb döntése volt, na meg az övé is.
Sikerült is betartania a hűségesküjét?N. L.: Mindig tudtam, hol van az otthon, és az mit jelent, úgyhogy igen. Pedig én, aki a médiában annyi év óta dolgozom, sok fiatal lánnyal találkoztam, és észrevettem őket. Vakságot végül is nem fogadtam, csak hűséget, ehhez pedig tartottam magamat.
Diákkorában kedvelték a lányok?N. L.: Hogyne, még rajongóim is voltak.
Egyfajta Németh Lajos rajongói klub?N. L.: Egész pontosan az egyetemi foci- meg pingpongcsapatért rajongó klub volt az, de tudom, hogy sokan csak miattam jöttek megnézni a meccseket, és csak nekem szurkoltak. Kiss Ági persze nem volt közöttük. Ő tollaslabdázni szeretett az egyetem udvarán, és éppen akkor is ezt tette, amikor először pillantottam meg a szobánk második emeleti ablakából. Fölülről nagyon formás lány volt, és eldöntöttem, nekem őt meg kell ismernem.
A humora segített ebben?N. L.: Áh, észre se vett. Amikor végül a kollégiumban először szembejött velem az a szőke, csábító tekintetű lány, a többi csajjal ellentétben rám se hederített. A lépcsőfordulóban volt egy szekrény, oda tették be a bejövő leveleinket. Ági fakkja mindig tele volt, szinte csak fiúk írtak neki, és ez engem zavart. Meg akartam hódítani, és végül elértem, hogy igent mondjon egy randira. Azt mondtam neki, nézzük meg a Göncölszekeret meg a Sarkcsillagot. A mai napig emlékszem annak a sétának minden pillanatára! A Rákóczi úti kollégiumból a Kossuth Lajos utcán lementünk a Duna-partra, majd a Fővám térre, és a Kálvin térről vissza a kollégiumba. Ott csókolóztunk először.
