MindenegybenBlog

Németh Kristóf: A hír igaz, feleségem beadta a válópert!

Németh Kristóf és első felesége, Niki között nagy volt a szerelem, rövid idő leforgása alatt jöttek össze, házasodtak meg, majd született meg közös fiuk, Lőrinc.

A színész idillinek érezte az életüket, de gyermekük születése után három évvel derült égből villámcsapásként érte, hogy felesége el akart tőle válni. „Festményszerűen van meg előttem, ahogy állok – tudom, melyik utca, hányas szám előtt, milyen idő van, melyik szögből süt rám a nap –, és telefonon beszélünk, és azt mondja, ’szerintem el kéne válnunk’ – idézte fel Kristóf a Nemek igenje legutóbbi adásában. – Nem csak a magyar nyelvnek a csodája, tényleg létezik az, hogy földbe gyökerezik a lábad.

Éreztem, ahogyan szó szerint földbe gyökerezik a lábam, és ezután a mondat után innen nem fogok tudni továbbmenni semerre az életemben, ha ez tényleg így van.” Mint mondta, ő úgy érezte, boldog házasságban élnek. „Innen indult a nagy lecke, hiszen ami azóta eltelt, az az igazán érdekes: hogy tudsz szembenézni azzal, hogy nem vetted észre, hogy a feleséged boldogtalan? Hogy nem vagy elég, vagy túl sok vagy?” – sorolta, és hozzátette, azzal is szembe kellett néznie, hogy ő maga boldog volt-e, vagy egyszerűen csak élt valamiben.

Kristófot sok mindenre megtanította az az időszak, többek között elfogadta, hogy az életben nem lehet minden csatát megnyerni. Azt az elhatározását is elengedte, hogy márpedig ő nem fog elválni – szülei ugyanis mindketten elváltak korábban. „Nagyon sokáig nem volt más, mint elérni azt a mérföldkövet, amit kijelöltem.

Tehát, hogy az egy boldog házasság lesz, ha törik, ha szakad. De hát úgy meg nem lehet. Be kellett látni egy idő után, hogy ez így nem fog menni, és nekünk el kell válni” – mondta Kristóf, aki ezután megismerte Zitát – akit nem második feleségének nevez, hanem az utolsónak –, és akivel született már egy fia, Levente, és akivel jelenleg várják második közös gyermekük érkezését.

Kiemelt kép: RTL

2023-06-24 08:51:45 - Mindenegyben Blog