MindenegybenBlog

Nem semmi, hol él Varga Viktor: a riporter alig akarta elhinni, mikor megmutatta otthonát!

Varga Viktor már több mint fél éve nem mindennapi otthonban él, amit sámánfészeknek nevez.

Az énekes egy jurtában rendezkedett be, és azt mondja, már nem is vágyik máshová. „Rájöttem, hogy én innen már nem mennék sehova” – vallotta be Viktor a beköltözéséről.

A TV2 Mokka című műsorában Viktor és párja körbevezették Hedermann Stella műsorvezetőt, aki meglepődött az énekes könnyed öltözékén:

„Egy kicsit úgy érzem, hogy túl vagyok öltözve. Ha tudom, hogy így fogadsz, akkor legalább ágyba reggelit hozok” – mondta viccesen Stella.

Varga Viktor bevallotta, hogy már régóta vágyott arra, hogy egy jurtában éljen, és nagyon élvezi ezt az életformát. Elmondta, hogy már nem is akar „sarkos házban” lakni.

A berendezés bemutatását Viktor lényegre törően kezdte: „A legfontosabb az ágy meg a nő.”

Felmerült a kérdés, hogy hogyan oldják meg a mosást, főzést és a mellékhelyiség használatát. Viktor elmondta, hogy van egy kis épület a közelben, ahol ezekre mind van lehetőség.

Ezt az épületet nemrég fejezték be, így addig például a Dunában fürdött, amit továbbra is szeretne megtartani.

A jurtában nincs fűtés, így a hidegebb éjszakákon kedvesével melegítik fel egymást.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

2024-07-25 18:59:12 - Mindenegyben Blog