Nekem azt tanították, ha tele van a hűtő és a kamra, úgy át lehet vészelni. Akkor nem érezzük, hogy csórók vagyunk.
Azt nem tanították, abba belenőttem, hogy egy főtt ételt lehet két napig enni, hogy nem eszünk minden nap húst, ha hétvégén pörkölt van, akkor hétköznap lesz főzelék és a maradék feltétnek megy, hogy sütemény hétvégén van és a nassolást úgy lehet elkerülni, ha nincs otthon nassolnivaló, nem úgy, hogy pörlekedünk a gyerekkel, mert chipset eszik, nem rendes kaját.
A két mamámtól megkaptam az életkezdő csomagot, ami a pénzügyeket és az élet egyéb dolgait illeti, gondolok itt olyanokra, hogy „ha a benzin ára főmegy”, minden drágul, hogy január elsején úgy ülünk le a tévéhíradó elé, hogy „na, mingyá bemongyák, minek megy föl az ára” és „arra azér vigyáznak, hogy enni tudjon a nép, félnek, hogy forró ősz lesz”. Persze egy sor dolog nem állta meg a helyét, például az, hogy tanuljál, hogy legyen belőled valaki. És ma már azt is tudom, hogy nem minden meleg szereti a musicaleket és nem feltétlenül öltözködik mindegyik elegánsan.
Nem emlékszem, mikor lett rossz érzés vásárolni, talán akkor, amikor a vaj ára, amit addig is drágálltam - mások számára talán észrevétlenül, de számomra, akinek gyesesanyukaként a heti bevásárlás azt jelentette, kiszabadulok otthonról másfél-két órára - feltűnt, hogy hetente-kéthetente 20-30 Ft-tal drágább.
Hogy a lélektani határ hogy alakult, arra sem emlékszem, arra igen, hogy egy-egy termék kikopott a kosaramból. És arra is, hogy fizetés után félrehúzódtam és elkezdtem vizsgálni a blokkot.
Néha, amikor értetlenséggel vegyes dühöt éreztem amiatt, a jövedelmem 20%-át hagytam ott a szupermarket-hentes-zöldséges szentháromságban és a hónapban ez volt az első bevásárlás, ráadásul a drogériában még nem is jártam, posztoltam a privát oldalamra. Hogy azt gondolom, nem egészen normális, hogy a bevételeink mintegy 40%-a kajára megy el.
Bevallom, arra számítottam, hogy parázs beszélgetés alakul ki, de amikor még lájkokat sem kaptam, nos, ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem szégyellni ezt az egészet, és nem beszéltem róla. Azt gondoltam, ez másnak nem probléma. Aztán azt is gondoltam, hogy én csinálom rosszul: pazarlóan élünk, meg kell változtatnom a vásárlási és étkezési szokásainkat, át kell gondolnom a kiadásokat. Listát írtam, két hétre vásároltam be, úgy, hogy előre megterveztem, mit fogok főzni. De befogom a számat, valamit rosszul csinálunk, az van, az nem lehet, hogy ez csak nekünk probléma. Én nem leszek a szürkék hegedűse.
