MindenegybenBlog

Nagyon rossz hír! Jajj neee! TELJESEN ÚJ TILALMAT vezetnek be Magyarországon! Erre SENKI NEM SZÁMÍTOTT >>>>

Hopppá!! Erre nem számítottunk! ÚJ TILALMAK VÁRNAK A magyarokra a következő HÓNAPOKBAN! Erről még nem tudsz, pedig közel van a bevezetése….

„Az oltási könyv nagyon fontos okirat lesz majd a tömeges oltást követő hónapokban„ – mondta Gulyás Gergely decemberben egy kormányinfón. Majdnem biztos, hogy légitársaságok is fognak ilyen szabályokat előírni, Magyarországon és külföldön egyaránt lehetnek ilyen szabályok” – magyarázta egy kormányinfón a miniszterelnökséget vezető miniszter.A rendezvényszervezők is kérhetik.Mivel a nagyobb rendezvények látogatásához a szervezők elvárhatják, hogy a részvevők legyenek beoltva, szükséges ennek igazolása is. Lesz olyan koncert, focimeccs vagy konferencia, amit nem látogathat olyan ember, aki nincs beoltva. Ez igaz lehet több utazási célpontra is. Az oltottság igazolásához egy digitális egészségügyi útlevélre lesz szükségünk.-írta a ripost.hu.

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra és december 26-tól zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. Eddig három szállítmány Pfizer-vakcina érkezett, amely összesen 79 ezer egészségügyi dolgozó oltását teszi lehetővé. A vakcinákat 25 kórházi oltópontra szállították ki: több budapesti kórház mellett Győrbe, Kecskemétre, Szolnokra, Tatabányára, Kaposvárra, Pécsre, Miskolcra, Szegedre, Székesfehérvárra, Debrecenbe, Balassagyarmatra, Szombathelyre, Veszprémbe, Nyíregyházára, Egerre, Békéscsabára, Szekszárdra, és Zalaegerszegre.

Az egészségügyi dolgozók jelentkezhetnek az oltópontokon időpontért. Kórházi oltópontok elérhetősége: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/korhazi-oltopontok-elerhetosege-egeszsegugyi-dolgozok-szamara

Kórházi oltópontok elérhetősége (egészségügyi dolgozók számára)

koronavirus.gov.hu

Már 21 kórházi oltóponton zajlik az egészségügyi dolgozók beoltása. Jövő héttől pedig már összesen 25 kórházi oltópont áll munkába. Az oltópontokon közvetlenül is be tudnak jelentkezni az egészségügyi dolgozók a koronavírus elleni védőoltásra.

Az egészségügyi dolgozók körébe az alábbi személyek tartoznak. Minden egészségügyi tevékenységet végző természetes személy, aki egészségügyi tevékenység végzésére jogosító szakképesítéssel rendelkezik, vagy aki nem rendelkezik szakképesítéssel, de közreműködik a szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozók által ellátandó feladatokban.

orvosasszisztens, szakasszisztensápoló személyzetnépegészségügyi szakemberorvostanhallgatóegészségügyi szakképesítéssel rendelkező adminisztratív feladatokat ellátó személyzetvédőnőegyéb egészségügyi felsőoktatásban hallgatói jogviszonnyal rendelkező személygyógyszerészek, gyógyszertári asszisztensek.Amennyiben az oltóponton szabad kapacitás áll rendelkezésre a fentieken túl az egészségügyben dolgozók védőoltása is megkezdődhet. Egészségügyben dolgozó: a fenti csoportokba nem tartozó, de egészségügyi intézményben dolgozó személy, adminisztratív feladatokat ellátó nem egészségügyi szakképesítéssel rendelkező állomány és takarító személyzet, beleértve a gyógyszertárak működtetésében részt vevő személyeket is.

[LAPOZAS]

A következő hetekben újabb szállítmányok érkeznek, és annak ütemében folytatódhat az oltás, újabb célcsoportokkal, többek között az idősotthonok lakóival és dolgozóival.

Az év első felében várhatóan újabb vakcinák kaphatják meg a gyógyszerészeti hatóságok engedélyét, és akkor Magyarországra további vakcinák is érkezhetnek, amelyekkel megkezdődhet a lakosság tömeges oltása. A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni. A védőoltásra eddig közel 600 ezren regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon és postai úton.

Vakcinainfó

www.vakcinainfo.gov.hu

Vakcinainfó

A cél továbbra is az, hogy az óvodák és iskolák működése zavartalan legyen és a kisgyermekes szülők dolgozni tudjanak.

Este 8 óra és reggel 5 óra között is kijárási tilalom van érvényben, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta

Kijárási tilalom alatti munkavégzésről szóló igazolás – letölthető igazolás minta

koronavirus.gov.hu

A koronavírus elleni védekezés érdekében november 11-től kijárási tilalom lép életbe este 8 és reggel 5 óra között. Munkavégzés esetén lehetőség van az ez alóli mentességre, ezt azonban igazolni kell.

Magán és családi rendezvények (például: születésnap) 10 főig megtarthatóak, amelybe a 14 év alattiak nem számítanak bele.

Az egészségügyi védekezés fenntartása érdekében a kormány egy félévvel meghosszabbította a járványügyi készültséget és felfüggesztette a Nagy-Britanniából érkező repülőjáratokat is.

Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kórházakban és az idősotthonokban változatlanul látogatási tilalom van érvényben.

Az egészségügyi dolgozók mellett a védekezésben résztvevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket. Az ingyenes utazáshoz munkáltatói igazolás szükséges arról, hogy a személy a veszélyhelyzettel összefüggő vagy a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása érdekében szükséges feladatokat lát el.

[LAPOZAS]

Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket. Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket valamint a karácsonyi vásárokat. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.

Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg. Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt.

A közterületi parkolás ingyenes. A kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.

Magyarországon mindenkinek jut kórházi ágy, ellátás, lélegeztetőgép, és a védelmi intézkedésekkel az a cél, hogy ez így is maradjon. Annak érdekében, hogy a növekvő betegszámmal a koronavírusos betegek kórházi ellátása továbbra is biztosított legyen, a halasztható műtéteket felfüggesztették, bővült az ellátásba bevont kórházak és koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak száma.

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.

Az egészségügyi védekezés részeként már zajlik az ingyenes influenza elleni oltások beadása. Folyamatos a háziorvosi praxisok ellátása az influenza elleni védőoltással.

A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett, további gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedéseken is dolgozik.

2021-01-13 10:25:49 - Mindenegyben Blog