MindenegybenBlog

NAGY FERÓ ÉHEN AKAR HALNI, ANNYIRA KEVÉS A NYUGDÍJA, ENNYIT KAP ÖSSZESEN….

A magyar nyugdíjrendszer nehézségeit a művészek is saját bőrükön tapasztalják. Többségük annyira alacsony nyugdíjat kap, hogy szinte csak a megtakarításaikra támaszkodhatnak. A Beatrice frontembere elmondta, miből gazdálkodik, és mennyi a nyugdíja.

Nagy Feró szerint, aki nem tud koncerteket adni, az éhen hal. Több sztár is panaszkodott már amiatt, hogy egyáltalán nincsenek megbecsülve a művészek, nagyon kevés nyugdíjat kapnak az államtól.

Levonták a nyugdíjjárulékot, de éhbéren tartanak bennünket. Ha nem lenne félretett pénzem és nem lennének fellépéseim, éhen halhatnék. Az utóbbi évben 41 000 forintról 42 600 forintra emelkedett a nyugdíjam. Ez igazán jelentős– mondta a Ripostnak Nagy Feró.

 Elmúltam hetvenegy éves, és évente hatvan koncertet adunk a Beatricével. Ez az én nagy szerencsém. Bízom benne, hogy még hosszú évekig örömöt tudok okozni a rajongóknak” – tette hozzá a Beatrice frontembere, akinek egyelőre nincsenek anyagi problémái, és bízik benne, ez élete végéig így is marad. Szerencsére a művészek többsége – Nagy Feróhoz hasonlóan – tett félre, amikor nagyon jól ment a szekér. A legaktívabb éveikben nekik viszont még nem álltak rendelkezésre olyan pénzügyi termékek egész repertoárja, amelyekkel kimondottan a nyugdíjas évekre tudtak volna gyűjteni. Ma már viszont egyre nagyobb figyelmet kapnak a nyugdíjcélú megtakarítások, és látva a jelenlegi, siralmasan alacsony állami nyugdíjakat, egyre többen próbálnak felkészülni az idős éveikre.

-írja a https://otpercpiheno.blogspot.com/

2019-09-10 09:20:08 - Mindenegyben Blog