Jó, mondjuk mi is hoztuk amink volt. Nem olyan sokat, de azért így együtt látni a ruszki technikával... ha ezek nem egymással vannak elfoglalva, már rég a Klingonok jelentenék a problémát.
2Sz1 Gvozgyika önjáró löveg
Szóval ott sorakoztak szépen a T-72M1-es harckocsijaink, egy nagy adag 2Sz1-es Gvozgyika, egy ütegnyi BM-21 Grad sorozatvető – ami Sztálin orgona néven került be a köztudatba még a második világháborúban, de lényeges változtatás nélkül még ma is elég félelmetes fegyver, ami oroszos finomsággal oldja meg a területlefogás kényes feladatát.
El lehet képzelni mit művel a „zónával” egy egész ütegnyi BM. Látványra annyi, hogy egy hegyoldal felemelkedik, aztán visszahull. Jártunk kint a zónában egy ilyen csapásmérés után, hááát... a nagyim nem kapál olyan porhanyósra...
Aztán belefutottunk egy valag BTR-be, és egy szakajtónyi BMP-1-esbe – amit állítólag egy hölgy tervezett, ja ez is legalább annyira lett feminin mint egy Impreza STI...
BMP-1-es lövészpáncélos
Így érkeztünk hát meg, volt egy kis egészséges izgalom, meg egy nagy adag kíváncsiság bennünk, de ezt egyelőre napoltuk a „kempingezés” okán, fel kellett építeni a „harcálláspontunkat”. A gyakorlat napjai viszonylag egyhangúlag teltek. Reggel összelapátoltuk magunkat, majd végrehajtottuk a kijelölt feladatot. Második napra már megvoltak a bejáratott fedezékeink. A feladat az volt, hogy a képzelt ellenség és a saját tüzérség között elhelyezkedve pontos koordinátákat szolgáltassunk az ellen pozíciójáról, majd rövid rádióforgalmazás, és vártuk hogy jöjjön az áldás. Igazi filmbeli meló volt, találtunk két frankó sziklahasadékot, álcáztuk magunkat, és naphosszat bent döglöttünk az álcaháló alatt. A gyakorlat végére volt tervezve egy korrekt kis háborús imitáció ami ígéretesnek hangzott, mi addig is ökörködéssel ütöttük el az időt.Kedvenc szórakozásunk volt például az ún. fakultatív gépjárműves technikai edzés. Ez a valóságban a manapság rendkívül népszerű autós szakág hazai úttörőmunkálatait jelentette.
Drifteltünk. Urallal.
Igazából nem sok minden maradt meg. Hideg víz, az volt, meg baszott nagy por is. Ja, apropó por! Megvan egy gépkocsis menetgyakorlat is, ahol kb 100 km-t tettünk meg terepen. Legyen annyi elég, hogy nem elől mentünk. Ha az ember nem állt a felhajtott ponyva szélén a plató közepén, annak vége volt. Sán Feri jó szokása szerint alvással ütötte el az időt. Végigterült egy fegyverládán, és békésen pihent, amíg át nem változott egy pompei múmiává. Legalább 2 centi por fedte, és békésen aludt. Természetesen rajzoltunk rá.
Aztán jött amire senki sem számított. 2001. szeptember 11-én ment a nyüzsi reggelinél, hogy „valami történt”. Biztos hogy valami történt, mert eddig nem ücsörögtek a tábor minden posztján tagbaszakadt állig felfegyverzett amerikai katonák. Mi még semmit nem tudtunk, néztük a kétméteres hegyomlásnyi afro-amerikai kollégát, aki ült egy tűzrakó hely mellett. Rátekerve annyi lőszer, mint egy harckocsi lánca, kezében M16, hátán valami nagyobbacska kéziágyú. Ült ott üveges szemekkel, mint egy elérzékenyült birodalmi lépegető. Mi meg csak tekergettük a nyakunkat a felettünk percenként elhúzó AH-64 Apache-ok után.
