Életének 89. évében elhunyt a neves virológus, az AIDS-et okozó HIV vírus egyik felfedezője, Luc Montagnier. Egy francia helyi lap szerint a kutató családja körében tért végső álomba.
1982-ben egyik kollégája arra kérte, hogy segítsen egy új, titokzatos, főként homoszexuális férfiak körében észlelt szindróma kórokozójának felderítésében. Az előző évben megjelent betegség, amelyet szerzett immunhiányos tünetegyüttesnek (angol rövidítéssel: AIDS) neveztek el, hamarosan a drogosok, heteroszexuálisok és vérátömlesztésen átesettek körében is terjedni kezdett. Montagnier és csapata azt feltételezte, hogy valószínűleg egy retrovírus felelős a betegségért.
Felfigyeltek arra, hogy az AIDS kialakulását megelőző stádiumban a nyirokcsomók tartósan megduzzadnak, ezért 1983-ban Montagnier és két kollégája, Francoise Barré-Sinoussi és Jean-Claude Chermann megvizsgáltak egy fertőzött beteg nyirokcsomójából származó szövetkultúrát, és a vizsgálat során retrovírus-transzkriptázt találtak, ami bizonyította a retrovírus jelenlétét. Az izolált vírust LAV-nak nevezték el, amely később - nemzetközi megegyezés nyomán - új nevet kapott: humán immunhiányos vírus (HIV).
Montagnier és csoportja azt is felfedezte, hogy a HIV az emberi immunreakcióban részt vevő T4 sejteket támadja meg. Bár ekkor még nem voltak bizonyosak abban, hogy az AIDS kórokozóját találták meg, felfedezésüket publikálták a Science című folyóirat 1983. május 20-i számában. A Gallo vezette amerikai kutatók egy évvel később tették közzé cikküket, amely tudatta a világgal, hogy izolálták az AIDS-et okozó, általuk HTLV-IIIB névre keresztelt retrovírust.
[LAPOZAS]Az orvosi Nobel-díjat 2008-ban Montagnier és Françoise Barré-Sinoussi kapta a "humán immundeficiencia vírus felfedezésért", megosztva a méhnyakrákot okozó humán papilloma vírust felfedező német Harald zur Hausennel. Gallo mellőzése a díj odaítélésében hatalmas vihart kavart, még Montagnier is "meglepetését" fejezte ki, a bizottság azonban arra hivatkozott, hogy nem tehetett másként, mert a szabályok szerint az elsőséget kellett díjazniuk.
Luc Montagnier, the French virologist and Nobel laureate whose co-discovery of the human immunodeficiency virus sparked a global search for an AIDS cure, has died. He was 89 https://t.co/W4bTITXsJ4
— Bloomberg (@business) February 10, 2022