MindenegybenBlog

Most jött a hír Krausz Gáborról

Krausz Gábor és Mikes Anna: Megvolt az első igazi csók

Ahogy korábban is írtuk, Krausz Gábor és Mikes Anna a próbák során nagyon megszerették egymást. Amikor elkezdték tanulni a táncmozdulatokat, már ismerték egymás gondolatait, értékeit. Az első adásban még a tévénézők islátták, hogy ez a két ember teljesen elfelejtette a környezetét, a kamerákat és azt,hogy ők sztárok.

Teljesen eggyé váltak a pillanattal és egymással. – mondták sokan már a kezdetekkor. Azóta eltelt néhány hét és társaik is érzik, hogy pezseg a levegő közöttük. A műsorban dolgozók is, akik a közelükben vannak, egyre inkább úgy érzik, hogy ez már bizony több mint munkatársi viszony. – Ahogy beszélgetnek,ahogy megérintik egymást, abban mély érzések vannak. Kiderült, hogy nemcsak a próbákon találkoznak, szabadidejükben is együtt vannak. Az elmúlt napokban nagyon rosszul volt Gábor, lázas volt és gyenge, és voltak napok, amikor aligtudott felkelni az ágyból. Anna naponta hívta, hogy hogyan van, aztán el isment hozzá otthonába.

Krausz Gábor és Mikes Anna: Megvolt az első igazi csók

Nagyon megérintette a lányt, hogy beteg a partnere. Gondoskodottróla. – meséli egy olyan nő, aki minden alkalommal ott van az élő adás

rögzítésén. A nézők is láthatták, hogy a produkciójuk után a profi táncosnő egy puszit adott az arcára és Gábor boldogan felemelte őt. Azt beszélik, hogy a kulisszák mögött, több is történt, már egy csók is volt köztük.

[LAPOZAS]

NÉZZÜK A TÖBBI PRODUKCIÓT:

Krausz Gábor és Mikes Anna vs Király Linda és Suti András: Samba

Radics Gigi és Baranya Dávid: Quickstep – 5. adás

Hunyadi Donatella és Bődi Dénes: Jive – 5. adás

Hunyadi Donatella és Bődi Dénes vs Radics Gigi és Baranya Dávid: Tango

2023-11-16 07:24:54 - Mindenegyben Blog