MindenegybenBlog

Most érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Kégel Tamás: Pótolhatatlan veszteség a magyar kosárlabdának

Mély fájdalommal jelentette be a Mercedes Kosárlabda Akadémia a szomorú hírt: elhunyt Kégel Tamás, a magyar kosárlabda meghatározó alakja. Kégel Tamás 1938. augusztus 3-án született Budapesten, és már középiskolás éveiben, Esztergomban kialakult nála a kosárlabda iránti szenvedély, amely egész életét végigkísérte.

1975-ben Kecskemétre költözött, ahol testnevelő tanárként kezdett dolgozni, majd később a Kecskeméti Főiskola Testnevelési és Sport Intézetének igazgatója lett. Nyugdíjazásáig a város kosárlabdasportjának egyik meghatározó alakjává vált. Kégel Tamás vezetőedzőként 1975 és 1981 között irányította a kecskeméti élvonalbeli kosárlabdacsapatot, és jelentősen hozzájárult a város kosárlabdasportjának fejlődéséhez és hírnevéhez.

Kégel Tamás nemcsak a felnőtt csapatok sikereiért dolgozott, hanem különösen nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésnek. Mindig jelen volt a helyi mérkőzéseken, támogatta kollégáit és segítette a fiatal tehetségek fejlődését. Fáradhatatlan munkájával és a sport iránti elkötelezettségével számos sportoló számára vált példaképpé.

Kégel Tamás távozása óriási veszteség a kosárlabda közösség számára. Munkásságát és elhivatottságát Kecskemét városa és a magyar kosárlabdasport is örökké őrizni fogja.

2024-10-10 17:06:40 - Mindenegyben Blog