MindenegybenBlog

Most érkezett Molnár Ferenc - Caramelről!Gyertyát is gyújtottak. Rengetegen küldik most jókívánságaikat.

Molnár Ferenc - Caramel énekes , február 01.-én 39 éves lett. Isten éltesse sokáig!

Molnár Ferenc „Caramel” (Szolnok, 1982. február 1.) Fonogram-díjas magyar énekes. A TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorának 2. szériájának győzteseként vált népszerűvé.

Zenei karrier

2004 őszén beadta a jelentkezési lapját a Megasztár induló 2. szériájába. Caramel már a show elején nagy népszerűségre tett szert a Megasztár-rajongók körében, amiben az is segített, hogy ő volt az egyik,Bartók Eszter mellett, akinek a számát játszották a rádiók. Közben sajnos kiújult a gerincsérve, ezért kevesebbet táncolt.

2005. április 30-án 12 000 ember előtt énekelt a Papp László Arénában. A szavazók Palcsó Tamás ellenében, 60-40% arányban őt hozták ki győztesnek. Caramel amellett, hogy elkészíthette első lemezét, egy lakás és egy autó tulajdonosa is lett. Az eredményhirdetés után elénekelte a slágerré vált Szállok a dallal című számot. A Szállok a dallal című slágerének angol nyelvű feldolgozása Amerikába is kijutott, felkerült Walter Belcher lemezére.

2005-ben jelent meg az első lemeze A döntőkben elhangzott dalok címmel, melyen Caramel a Megasztár döntőiben énekelt legjobb dalai hallhatók.

Még ugyanebben az évben megjelent első önálló albuma Nyugalomterápia címmel, amelyre már több saját dala is felkerült. Az album egy hét alatt aranylemez lett, mára pedig már kétszeres platinalemez. Az albumról két kislemez jelent meg: a Szállok a dallal és a Várt váratlan című dalokból.

A Megasztár 3. szériájában Szabó Eszterrel duettezett. Ezt megelőzően a műsor karácsonyi adásában és végül a fináléban is fellépett.

Caramel - Lélekdonor (Official Music Video HD)

 

2021-02-01 07:56:46 - Mindenegyben Blog