MindenegybenBlog

Most érkezett !Jöhet az új vízdíj! Itt vannak a részletek

Most érkezett !Jöhet az új vízdíj! Itt vannak a részletek 

A szakértők szerint így módosulhat a vízdíj

Szabó Iván víziközműügyekkel foglalkozó ügyvéd a Népszavának elmondta, az információi szerint a lakossági fogyasztók havi 5 köbméteres fogyasztásig fizetnének rezsicsökkentett árat a vízért, az efölötti rész árszintje piaci alapon változna

50 százalékos emelés lenne reális, mert nem fedezi a költségeket a rezsicsökkentéssel befagyasztott vízdíj

A vízdíjak egységesítését tervezi a kormány, és a fogyasztás mértékétől függően különböző tarifákat határozna meg. A Népszavának nyilatkozó Szabó Iván, aki víziközműjogi ügyekkel foglalkozik, azt mondta, úgy tudja, hogy a lakossági fogyasztók havonta 5 köbméterig rezsicsökkentett áron jutnának vízhez, a felesleges rész pedig a gáz- és áramdíjhoz hasonlóan piaci alapon lenne meghatározva.

A Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) elnöke, Kurdi Viktor szerint többféle elv alapján is kialakítható az egységes vízdíj. Például az lehet a kiindulási pont, hogy

minden átlagos jövedelmű család jövedelmének meghatározott részét fordítsa vízszolgáltatásra, vagy minden háztartásnak ugyanannyi legyen a vízdíja, függetlenül attól, mennyit keres, vagy mindenhol a víz előállításának indokolt költségei legyenek benne a vízdíjban. A kiszivárgott információk alapján az ország minden pontján ugyanannyiba kerülne egy egységnyi víz a lakossági fogyasztóknak. De mit jelent ez a gyakorlatban?

Van ahol olcsóbb, máshol drágább lehet az ivóvíz Jelenleg mintegy négyezer-féle vízdíj van az országban – mondta el lapunknak a MaVíz elnöke. Ha egységesítik ezeket a díjakat, akkor szerinte egyes helyeken alacsonyabb, másutt viszont magasabb lenne a vízdíj. Azt is elmondta, hogy

[LAPOZAS]

jelenleg akár ötszörös különbség is lehet az egyes helyeken alkalmazott lakossági tarifák között,

a díjak nagyjából 100 és 500 forint/köbméter között változnak. De nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy akár tízszeres különbség is előfordulhat, mert vannak szélsőséges esetek, például egy kis faluban maradhatott 67 forintos vízdíj, máshol pedig akár 670 forintos is lehet.

Az sem egységes az országban, hogy szerepel-e alapdíj a vízszámlán – egyes helyeken igen, másutt nem. Kecskeméten például nettó 120 plusz 98 forint a havi alapdíj, Vecsésen viszont nulla. A víz- és csatornaalapdíj tulajdonképpen rendelkezésre állási díj, ami azt jelenti, hogy ha megnyitjuk a csapot, mindig legyen megfelelő minőségű és nyomású víz belőle, illetve ha lehúzzuk a vécét, akkor mindig elszállítsák és megtisztítsák a használt vizet. És hogy miért nincs mindenhol alapdíj? Ennek az az oka, hogy korábban az önkormányzatok dönthették el, hogy milyen vízdíjakat alkalmaznak, és választhattak-e egy- vagy kéttényezős vízdíjat, azaz csak köbméterdíjat szedjenek-e, vagy köbméter- és alapdíjat is. A rezsicsökkentés viszont lefagyasztotta a díjakat, így ahol korábban nem volt alapdíj, ott azóta sincs.

Iparági források szerint logikus lépés lenne a kormány részéről, ha a víznél is bevezetné, hogy csak az átlag alatti fogyasztásra vonatkozzon a rezsicsökkentett díj, a többletért pedig piaci árat kelljen fizetni. A MaVíz adatai szerint

egy vízmérőhelyre jutó havi átlagfogyasztás jelenleg 7,3 köbméter.

címlapfotó:illusztráció!

2024-01-18 08:09:05 - Mindenegyben Blog