MindenegybenBlog

Most érkezett! Hiába van érvényes TB-D ezentúl fizetned kell a VÉRVÉTELÉRT, LABORÉRT, VIZELETVIZSGÁLATÉRT ha ezért kapsz beutalót a laborba! MINDENKINEK FIZETŐS! >>>

Komoly változás: sokan ezentúl nem is kaphatnak jogosítványt, de más nehezítések is lesznek – Megvan az oka Január közepétől nagyon komoly változás történt a jogosítványok megszerzése, illetve meghosszabbításával kapcsolatban. Ezentúl nehezebben juthatnak jogosítványhoz a krónikus betegek, mert nem csak a háziorvostól kell bemutatniuk a papírt, hanem emellett még labor és egyéb diagnosztikai leleteket is be kell szerezni. A Népszava értesülései szerint nehezebb dolguk lesz azoknak, akiket cukor-, szív- vagy idegrendszeri problémákkal kezelnek, vagy pedig folyamatosan gyógyszert szednek.

[adSulvo]

Ennek a célja az: „ismeretlen okból átment a szembejövő sávba és frontálisan ütközött, lehajtott az árokba, fának csapódott” típusú balesetek kockázatának csökkentése , magyarázta egy szakember az új szabályozás értelmét a lap munkatársának. Például ezentúl egyáltalán nem kaphat jogosítványt a vezető, ha van eszméletvesztéssel, rosszulléttel járó betegsége van, vagy olyan kórban szenved, amely a mozgásképességét befolyásolhatja. Például a jogosítvány megszerzése vagy meghosszabbítása megtagadható a súlyos szívritmus-zavarban szenvedőktől. Ezen felül még a jogszabály felsorol több tucat olyan betegséget is, amelyek megléte esetén például évenkénti szakorvosi felülvizsgálatot írnak elő. Nem lehet meghosszabbítani a hivatásos sofőröknek a jogosítványukat, ha a mellkasukban beültetett szívritmus-szabályozó, vagy bármi egyéb, szívműködést segítő eszköz van.

[LAPOZAS]

Teljesen világosan megkülönbözteti a jogszabály például azt az állapotot, amikor valaki még vezethet, és amikor ezt az egészségi állapota már nem teszi lehetővé , derül ki a cikkből. Szintén a lap által megkérdezett háziorvos szerint ezentúl a krónikus betegeknek hosszabb időt vehet majd igénybe, amíg jogosítványhoz jutnak, az új szabályok miatt , ezért nekik érdemes a háziorvoshoz fordulni a szükséges beutalókért, már a vezetői engedély lejárta előtt 1-2 hónappal.

Annak fizetnie is kell, ha azért van szüksége laborleletre vagy egyéb diagnosztikai leletre, mert meg szeretné hosszabbítani a jogosítványát, változó az összeg, általában érdemes több tízezer forinttal számolni.hasznos.info

2018-02-15 19:46:31 - Mindenegyben Blog