MindenegybenBlog

Most érkezett! Galambos Lajos ügyvédje erősítette meg a megdöbbentő hírt

Az elmúlt időszakban többször is lehetett olvasni arról, hogy Galambos Lajos egészségi állapota megromlott. A mulatós sztár erre hivatkozva otthonápolási kérelmet adott be. Úgy tűnik, végleg eldőlt, hogy hol kell raboskodnia.

A bíróság nem engedte meg, hogy Lagzi Lajcsi otthonápolásban részesüljön, ezért a zenésznek továbbra is a rácsok mögött kell élnie.

Galambos Lajos már négy hónapja börtönben van, mert víz-, gáz- és áramlopással vádolták meg. A zenész három és fél éves büntetést kapott, de reménykedett, hogy egészségi állapota miatt kiengedik. Az ügyvédje szerint krónikus gyomorbetegsége van, amely műtétet igényelne, de ez nem lehetséges, amíg börtönben van. Csak folyékony ételeket tud enni, és fogy.

Négy hónapja raboskodik

Lagzi Lajcsi négy hónapja vonult be a baracskai börtönbe. Víz-, gáz- valamint áramlopás miatt kell bűnhődnie. Három és fél éves börtönbüntetést kapott tette miatt.

Már a börtönbe vonulást is halogatta

A trombitaművésznek már februárban börtönbe kellett volna vonulnia, de ezt elhalasztotta. A sajtó hiába várta a kecskeméti börtön előtt, mert ő inkább a Vértesben sétált. Azt állította, hogy beteg, ezért kért haladékot a büntetés megkezdésére.

Április végén adta be a derekát

Lagzi Lajcsi április 26-án délelőtt 10-kor kezdte el letölteni a börtönbüntetését Baracskán. Ebből négy hónapot már előzetesben ült, így csak három év és két hónap van hátra a rácsok mögött. Nem árulta el, mikor vonul be, mert nem akarta, hogy fotózzák aznap.

Azóta már kórházban is volt

Pár nappal a börtönbe vonulását követően előbb a gyengélkedőre vitték orvosi vizsgálatra, majd kórházba is kellett szállítani. A berettyóújfalui központi kórházban ápolták, végül azonban visszakerült a börtönbe. Onnan többször is olyan hírek láttak napvilágot, hogy nincs jól, romlik az állapota.

[LAPOZAS]

Otthonápolási kérelmet adott be

Galambos Lajos otthonápolási kérelmet adott be az egészségügyi állapota miatt. A Blikk úgy tudja, hogy ezt azonban elutasították. Erről a lap információi szerint a Székesfehérvári Törvényszék másodfokú tanácsa döntött a napokban.

Megszólalt Lajcsi ügyvédje

A lap számára a trombitaművész ügyvédje megerősítette, hogy elutasították az otthonápolási kérelmet. A börtön orvosa úgy látta, nem megalapozott, hogy Lajcsi ne tudná részben vagy egészben ellátni önmagát a rácsok mögött a mindennapok során. Végül a bíróság az orvosnak adott igazat.

Romlott a mulatós sztár egészségi állapota

Az ügyvéd, dr. Csontos Zsolt elmondta, amióta megtudta Lajcsi a számára kedvezőtlen döntést, tovább romlott az állapota. A hír elszomorította, így minden reménye szertefoszlott azt illetően, hogy otthon töltheti le a büntetését. Azóta már összeszedte magát, és most már újból a jövőt tervezi.

Ezt lehet tudni most Lajcsiról

A trombitaművész kizárólag folyékony halmazállapotú táplálékot tud magához venni. Leveseket tud enni, ezen felül például a pörkölt szaftját és teákat tud fogyasztani. Folyamatosan veszít a súlyából.

Gyomorbántalmak kínozzák

Galambos Lajosnak folyamatosan gyomorfájdalmai vannak, rendszeresen időzik a börtönorvosnál. A szükséges ellátást megkapja Lajcsi, ám ügyvédje szerint védencének olyan krónikus betegsége van, ami csak műtéttel lenne orvosolható. Ez jelenleg nem kivitelezhető, amíg börtönben van.

2023-09-12 10:38:50 - Mindenegyben Blog