MindenegybenBlog

Most érkezett a rossz hír a nyugdíjasoknak

Népszava információi szerint az idősek hiába remélnek évközbeni rendkívüli nyugdíjemelést, már a novemberi is veszélybe került.

 

,,Egyre kevésbé látszik esély az évközi rendkívüli nyugdíjkorrekcióra, sőt, a novemberire sem lehet mérget venni” – fogalmazott a lapnak Farkas András nyugdíjszakértő, akit a hétfői kormányszóvivői tájékoztató után kerestek fel.

A több százezer taggal rendelkező Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa a rendkívül magas inflációra hivatkozva legalább 3 százalékos, nyári korrekciót kért januárig visszamenőleg.

Farkas András szerint lényegében már csak a három hét múlva érkező, július 12-i nyugdíjjal együtt lehetne egy január 1-jére visszamenő korrekciót beiktatni. Ha a kormány tervei között ez szerepelnek, a kormányrendeletnek azonban már meg kellett volna jelennie.

A szakértő szerint azonban a korrekció igenis indokolt lenne, hiszen az év első öt hónapjában a nyugdíjas infláció az általánosnál lényegesen magasabb volt, januárban 27,4-, februárban 26,9-, márciusban 26,7-, áprilisban 25,3-, májusban 22,9 százalék, az élelmiszerinfláció pedig még ennél is rosszabb volt.

Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa elnöke szerint is már most egyértelmű, hogy a Orbán-kormány nem fog eleget tenni a kérésüknek, pedig a nyugdíjasok továbbra is jogosnak tartják a novemberit megelőző évközi, legalább 3 százalékos nyugdíjemelést. – olvasható az atv.hu-n.

2023-06-26 17:54:58 - Mindenegyben Blog