MindenegybenBlog

Most érkezett a hír Ferenc pápáról!Gyertyát is gyújtottak. Rengetegen küldik most jókívánságaikat.

Ferenc pápa december 17-én született, így ma ünnepli 84. születésnapját.

Gyertyát is gyújtottak. Rengetegen küldik most jókívánságaikat.

Ferenc pápa a dél-amerikai Argentinában született 1936. december 17-én egyszerű család gyermekeként. Vegyészmérnöknek készült, de huszonkét évesen belépett a Jezsuita Rendbe. Filozófiai és teológiai tanulmányai befejezése után 1969-ben szentelték pappá. A kiváló szervezési adottságokkal rendelkező Jorge Mario Bergoglio 1973-tól provinciálisként vezette a argentin jezsuita rendet. 1992-ben püspökké szentelték, majd 1998-ban Buenos Aires érseke lett. Boldog II. János Pál pápa 2001-ben bíborosi rangra emelte, 2005. óta pedig az Argentin Püspöki Konferencia elnöki tisztségét töltötte be. Bergoglio a válságokkal küzdő Argentinában főleg szociális érzékével vált közkedveltté és elismertté, megnyerő egyszerűsége és szerénysége révén egyházmegyéjének hiteles pásztoraként ismerhette meg őt a világ.

Hogyan él Ferenc pápa a jelenlegi járvány idején?

Hogyan éli meg a pápa a vírus miatt kialakult válságot? Hogyan készül a járvány utáni időszakra? Ferenc pápa többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Austen Ivereigh angol újságírónak. Az interjú a londoni The Tablet nemzetközi katolikus hetilapban és a Commonweal, New York-i liberális amerikai katolikus magazinban jelent meg angolul. Spanyolul az ABC hírügynökség, olaszul a La Civiltà Cattolica jezsuita folyóirat adta közre.

Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa Austin Ivereigh brit újságírónak és pápai életrajzírónak adott interjújában arról beszélt, hogy milyen az élete a karantén idején. Elmondta, hogy a Vatikánban mindenki dolgozik a korlátozások ellenére. A Kúria is folytatja a munkáját, az alkalmazottak turnusokban dolgoznak, hogy ne legyen mindenki egyszerre jelen az irodában. Jól megvan szervezve a működési rend. Lakhelyén, a Szent Márta-házban két csoportban ebédelnek, mindenki a saját irodájában vagy szobájában dolgozik a technológia segítségével. A pápa hangsúlyozta, hogy most többet imádkozik és gondolkodik a jelenlegi és a későbbi feladatain. A nagy bizonytalanság idejeként éli meg a mostani pillanatot. Ez egy jó időszak a találékonyságra és a kreativitásra. A keresztény kreativitás megjelenhet az új távlatok, az Isten és az emberek felé nyitás, valamint az otthonlét eltöltésének új módjai keresésében. Nem egyszerű lakásunkba bezárva lenni – állapította meg a pápa.

[LAPOZAS]

A járvány után

A járvány utáni időszakról Ferenc pápa kiemelte, hogy a következmények tragikusnak és fájdalmasnak tűnnek, ezért már most kell gondolkodnunk róla. Az Átfogó Emberi Fejlődés vatikáni dikasztérium már ezen dolgozik és erről megbeszéléseket folytat a pápával.

Gazdaság és felelősség

Ezután rámutatott, hogy a kormányok példamutató intézkedéseket hajtottak végre állampolgáraik védelmére, de fel kell ismernünk, hogy a gondolatok nagyrésze a gazdaság körül forog. A pénzügyi világban természetesnek tűnik, hogy feláldozzák az embereket és, hogy a kiselejtezés kultúráját követő politikát alkalmazzák, amely az élet kezdetétől a végéig érinti az embereket. A hajléktalanok továbbra is hajléktalanok. A napokban megjelent egy kép az újságban, hogy Las Vegas-ban egy parkolóban helyezték karanténba a fedélnélkülieket. A hotelek pedig üresek, de oda nem engedik be őket. Ez a gyakorlatba ültetett kiselejtezés kultúrája – nyomatékosította a pápa.

Alkalom a megtérésre

A válság veszély és lehetőség is egyben. Lehetőség arra, hogy kilábaljunk a veszélyből. A pápa szerint le kell lassítani a termelést és a fogyasztást (Laudato si’, 191) és meg kell tanulnunk megérteni és szemlélni a természeti világot. Újra kapcsolatot kell teremtenünk valódi környezetünkkel. Ez lehetőséget jelent a megtérésre. Ferenc pápa megjegyezte, hogy látja a kevésbé likvid és emberségesebb gazdaság korai jeleit. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy nem szabad elfelejtenünk ezt az időszakot, amikor majd véget ér. Nem szabad félretenni és visszatérni oda, ahol előtte voltunk. Ez a határozott döntések meghozatalának ideje. Tovább kell lépnünk a természet kizsákmányolásán és inkább szemléljük azt. Ezt a dimenziót ugyanis elvesztettük és itt az ideje, hogy visszanyerjük. Ha nem lépünk túl a túlzottan virtuális, testetlen világon és nem jutunk el a szegények szenvedő testéhez, akkor nem lesz megtérés.

[LAPOZAS]

A szomszédban élő szentek

Ferenc pápa ezt követően rámutatott a szomszédunkban élő szentekre, napjaink hőseire, akik az orvosok, az önkéntesek, a szerzetesnők, a papok, a bolti alkalmazottak. Mindannyian teljesítik kötelességüket, hogy a társadalom továbbra is működhessen. Ha tudatára ébredünk ezeknek a szenteknek a csodájára és ha nyomukban tudunk járni, akkor a csoda mindenki javára válik majd. Isten nem hagyja félben a dolgokat, csak mi emberek – jegyezte meg a pápa interjújában.

Az egyházat a Szentlélek építi

A járvány utáni egyház kapcsán a pápa kijelentette: az egyházat a Szentlélek építi, aki nem gnosztikus és nem is pelagiánus. Meg kell tanulnunk egy olyan egyházban élni, ami a Szentlélek által keltett harmónia és zavar közötti feszültségben létezik. Ezt megérteni az Apostolok Cselekedetei alapján tudjuk, a pápa szerint. Ebben ugyanis megmutatkozik, hogy a Szentlélek miként építi le azt, amire már nincs szükség és miként intézményesíti az egyház jövőjét. Ennek az egyháznak kell kinőnie a válságból – fogalmazott a pápa.

Apostoli kreativitásra van szükségünk a bezártság idején

A karanténnal kapcsolatban elmondta: a bezártságunkra kreativitással kell válaszolnunk. Depresszióssá és elidegenülté válhatunk a média által, ami eltávolít bennünket a saját valóságunktól vagy választhatjuk a kreativitást. Otthonunkban apostoli kreativitásra van szükségünk, amelynek nem áll rendelkezésére sok felesleges dolog, de vágyik arra, hogy Isten népeként kifejezésre juttassa hitét a közösségben. Tehát bezárva, de emlékezve vágyakozzunk, ez az, ami reményt nyújt. Ez segít kibírni a karantént – mutatott rá a pápa.

Idősek

Az idősekkel kapcsolatban azt kérte az emberektől, hogy vegyék szárnyaik alá az időseket és a fiatalokat, a történelmet és az elnyomottakat.

2020-12-17 16:55:48 - Mindenegyben Blog