Hosszú évekig egy üzemben dolgoztam, sikerült félretennem egy kis pénzt, nem akartam egy árva lányt eltartani, de beleegyeztem abba, hogy a fiammal együtt éljen. Amikor a fiam betöltötte a 38 évet, azt mondtam neki, hogy ideje lenne családot alapítania, eljött az ideje, hogy találjon egy olyan lányt magának aki nem szegény.
Egy héttel később a fiam ismét hazatért, elmondta, hogy felmondott a munkahelyén, búcsút int annak az életnek amelyet eddig élt és új életet kezd. Kezdett is, de nem egy jó életet…
Az én hibám, tudom, a fiam minden nap az arcomba mondja, hogy ő egy vesztes, sajnos igaza van, az én hibám, hogy elromlott az élete.
Anna, az első felesége ismét férjhez ment, van két és családja. Ezt a dolgot egy közös ismerősünktől tudtam meg.
Ági a fiam második felesége is férjhez ment, van egy gyereke, dolgozik és a templom kórusában énekel. Beszél velem, de csak nagyon kimérten, sajnos igaza van.
Elmentem a fiam harmadik volt párjához, bocsánatot kértem tőle, próbáltam meggyőzni arról, hogy visszatérjen a fiamhoz, de nem egyezett bele. Azt mondta, hogy van egy új kapcsolata és nemsokára férjhez megy.
Nyugdíjas vagyok, az unokáimmal kellene töltsem az időm, mesét kellene olvassak nekik, de én két éve csak ugyanazt hallom: “Anyám fogadd el a boldogtalanságod, mert a boldogságot letapostad!”
Este amikor a fiam elalszik jól kisírom magam. Miért? Azért mert a szülők nem kell beleszóljanak a gyerekeik életébe.
Ha egy gyerek megtalálta élete párját, akkor a szülők békén kellene hagyják, nem kellene beleszóljanak az életébe. A szülők feladata az, hogy segítsék a gyerekeiket egy jó tanáccsal, egy jó szóval.
Szomorú, hogy egyes anyák túl későn értik meg ezt a dolgot.
(ketkes)
