Összességében ez ismét a szokásos "van sapka, nincs sapka" hozzáállás, hiszen túlságosan sír, akkor egy hisztérikus fruska, ha túl keveset, akkor meg ugye nem szerette a férjét. Tudjátok, megvan az a vicc:
Találkozik a róka meg a farkas az erdőben.- Te farkas, verjük meg a nyulat!- Na és miért?- Ha van rajta sapka, akkor azért, ha nincs, akkor meg azért!Így is tesznek, jól elverik a nyulat. Egy hét múlva megint találkoznak.- Te farkas, verjük már meg megint a nyulat!- Na és most miért?- Kérjünk tőle cigarettát. Ha füstszűrőset ad, akkor azért, ha füstszűrő nélkülit, akkor meg azért.Így is tesznek, megkeresik a nyulat és eléállnak.- Te nyúl, aggyál már egy cigit nekünk.- Na és milyet kértek, füstszűrőset vagy füstszűrő nélkülit?- Hmm... Nézd már farkas... Ezen már megint nincs sapka!
Hát, valahogy így volt ez most is.
Azonban, komolyra fordítva a szót: mégis milyen lelkület kell ahhoz, hogy még azt is megpróbáljuk megszabni, hogy ki hogyan gyászol?
A gyász mindenkinek a sajátja. A gyász nem egy bekategorizálható, pláne nem egy elvárható valami. Aki gyászol, az sír. Aki gyászol, az nem sír. Aki gyászol, az nevet. Megpróbálja fekete humorral kezelni a helyzetet. Magába zárkózik, és határozatlan ideig nem megy ki a lakásból, vagy ellenkezőleg: folyamatosan úton van, hogy elmeneküljön a saját gondolatai elől. Fekete ruhát hord élete végéig. Soha többet nem hord fekete ruhát. Lépten-nyomon szóba hozza a gyászát, hogy könnyítsen a lelkén, de az is lehet, hogy soha a büdös életben senki nem fogja meglátni, pláne meghallani tőle, hogy nehéz időket él meg.
Nem vagyunk egyformák, így nem lehet egy darab sémát ráhúzni mindenkire. Vagyis, egyet talán mégis: mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy élje meg az érzelmeit, ahogy akarja, vagy ahogy tudja. Tehát mindenkinek joga van úgy gyászolni, ahogy tud. És mindenekelőtt: mindenkinek joga van ahhoz, hogy békén hagyja a gyászolókat, és ne menjen oda okoskodni boldog-boldogtalanhoz, hogy szerinte most akkor mégis hogyan kellene viselkedni egy ilyen helyzetben. Pláne akkor nem, ha még egy egészen picikét sincs érzelmileg bevonódva. De igazából még akkor se, ha be van.
Végezetül: a gyászidőszak nem egy ostoba verseny, amit a temetésen kell megnyerni. Nem ilyenkor kell megmutatni, mennyire szerettük az elhunytat, és senkinek nem jár díj azért, mert jobban vagy épp kevésbé zokog.
