MindenegybenBlog

Mikes Anna megszólalt a Krausz Gáborral való szakítás kapcsán

Mikes Anna megszólalt a Krausz Gáborral való szakítás kapcsán

Mikes Anna és Krausz Gábor az utóbbi időben szinte teljesen eltűntek a nyilvánosság elől, ami aggodalmat keltett. Nemrég tértek vissza az Ázsia Expressz forgatásáról, amely az egyik legnehezebb vetélkedő.

Bár indulás előtt biztosították a közönséget kapcsolatuk erősségéről, hazatérésük után külön interjúkat adtak, és nem láttuk őket együtt. Anna most egy Instagram videóban táncol kislányával, Hannarózával, de közös poszt egyelőre nem született.

Sokan várták, hogy a pár érzelmes közös posztban mutatja meg kapcsolatuk állapotát, de úgy tűnik, kerülik a nyilvánosságot.

Szakítással kapcsolatos találgatások után sem egy közös képpel jelentkeztek. Mindketten szinte ugyanakkor kitettek egy felvételt, ahogy Mikes Anna táncol a színpadon, mellette pedig a kis Hannaróza táncol (24 óráig elérhető Instagram történetben) , a videónak pedig ezt a címet adták: Hannika tanárba.

Indulásuk előtt még közös otthonukból, felhőtlenül mosolyogva küldtek üzenetet a rajongóiknak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Krausz Gábor (@gabor.krausz) által megosztott bejegyzés

Közben kiderült ugyanis, hogy Anna márkanagykövet lett, amire már régóta vágyott, ezért most határtalan a boldogsága. 

Nagyon nagy a boldogság

- írta bejelentéséhez, amelyhez több fotót is megosztott. 

A szexi képeket és az örömhírt pedig kedvese, Krusz Gábor sem hagyta szó nélkül és az elsők között kommentelt neki több szerelmes és tüzes hangulat jelet.  A sztárséf mellett rengetegen gratuláltak a táncosnak. 

2024-06-15 15:20:02 - Mindenegyben Blog