"Mély fájdalommal, és megtört szívvel tudatjuk, hogy Márk a kisfiam meghalt." 🖤
„Betolták az intenzív osztályra, és 5 perccel később meghalt” – Márk halála összetörte a családot
Címkék: diák, tragédia, haláleset
A halál néha úgy érkezik, mint egy hirtelen vihar: semmi nem utal rá, és amikor lecsap, nem marad utána más, csak romok és mély, szűnni nem akaró csend. Így ment el a 17 éves Miholecz Márk, a kislétai fiú, aki még aznap hazament az iskolából, mosolygott az anyjára, majd pár órával később már nem volt többé.
Március 21-e, péntek volt. Márk, mint minden másik nap, hazament az iskolából. Otthon ledobta a táskáját, majd elindult a boltba. Ott lett rosszul. A fájdalom hirtelen és erős volt. Mellkasába nyilallt, és légszomja lett. Alig bírt hazajutni.
Este 17:30 körül felhívta édesanyját, Brigittát:
– Anya… valami nagyon nincs rendben. Nem tudok lefeküdni. Annyira fáj, és alig kapok levegőt.
Brigitta megdöbbenve hallgatta. Megkérdezte, hogy mit tett magával, de Márk csak annyit mondott:
– Semmit… Csak amikor az iskolában elindultam haza, felvettem a táskámat, és akkor kezdődött.
Pont akkor ért haza Márk bátyja is, aki rögtön hívta a mentőket. Tudta, hogy nem várhatnak. Márknak tűfóbiája volt – rettegett az injekcióktól –, de bátyja ott állt mellette, támogatta, amikor a mentősök megkezdték az ellátást.
A mentősök is mondtak valamit, ami az anyát különösen bántotta:
– Hogy bírta elviselni a tetoválásokat, ha ennyire fél a tűtől?
Brigitta utólag csak ennyit mondott:
– A két tű teljesen más. Az egyik választás, a másik fájdalommal és kiszolgáltatottsággal jár.
Márk az injekció után sem lett jobban, így közölte: „Muszáj kórházba mennem, még mindig nagyon rosszul vagyok.” Ekkor már senki nem vitatkozott vele. Elindultak.
HirdetésBrigitta eldobott mindent. Felmondott aznapra a munkahelyén, és rohant a kórházba. Márk akkor még a sürgősségi váróban ült.
– Elkezdtem könyörögni, hogy valaki segítsen rajta – idézi fel könnyeivel küszködve. – Ott ültem mellette, öleltem, amikor szúrták… És akkor azt hittem, még van remény. Azt hittem, túl leszünk ezen.
20:30-kor betolták Márkot az intenzív osztályra. Az édesanyja még reménykedett.
Öt perccel később meghalt.
Szinte felfoghatatlanul hirtelen. A főverőere repedt szét. Már nem lehetett megmenteni.
Márk nem volt hétköznapi fiú. Faipari technikusnak tanult, szeretett rajzolni, barkácsolni. Tele volt tervekkel, élettel. Március végén már izgatottan várta az osztálykirándulást. Három hónap múlva töltötte volna a 18-at. Számolta vissza a napokat.
A család kedden vett végső búcsút a patológián. Márk testét ezután elszállították hamvasztásra. A temetés a kislétai görög katolikus templomban lesz, fehér rózsákkal, ahogy azt a család kérte – mert Márk szerette a fehéret, a tisztát, az egyszerű szépséget.
A gyászoló anya napok óta nem tud aludni. Csak ül otthon, és nézi a fiú szobáját. Az asztalon még ott van a rajz, amit utoljára készített. Egy fa lombjai közt madarak repülnek. Mintha tudta volna, hogy eljön az a pillanat.
– Az én gyermekem nem tér már haza. Nem ébred fel holnap. Nem viszi be a reggelit az iskolába. Csak a csend maradt és a fájdalom – suttogja Brigitta.
Márk emléke azonban örökre élni fog azok szívében, akik ismerték. Egy mosoly, egy kedves szó, egy segítő kéz – ilyen volt ő. Egy fiú, akinek az élete még csak most kezdődött volna.
Nyugodj békében, Márk.A szeretet, amit adtál, örökre velünk marad.
🙏 Ha megérintett Márk története, oszd meg, hogy mások is emlékezhessenek rá. Egy szál fehér rózsa is elég, hogy tisztelettel adózzunk egy fiatal életnek, amely túl hamar ért véget.
