Mellbevágó a Tompos Kátyáról készült egyik utolsó kép! Szívfacsaró, milyen alkalomból tették közzé!
Sokaknak feltűnhetett, hogy 2 év óta nagyon keveset lehetett hallani a csodálatos művésznőről, Tompos Kátyáról.
Azóta már az is kiderült, hogy a Jászai Mari-díjas színésznő miért vonult vissza szinte teljesen a nyilvánosságtól.
Pár hete jelentették be, hogy Kátya súlyos beteg, és szervezete egy szörnyű kórral harcol.
Sajnos a színésznő teste nem bírta tovább a küzdelmet, és péntek hajnalban, mindössze 41 éves korában elhunyt.
Mellbevágó belegondolni, hogy Kátya még néhány hónappal a halála előtt is fellépett, pedig akkor már nagyon súlyos beteg volt.
Utolsó önálló estjét Cegléden adta március 16-én, erről szól a Facebook bejegyzése is, melyen az egyik utolsó fotója látható.
Szívfacsaró ránézni:
Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Tompos Kátya
"Szívszorító visszanézni."
Egy évvel ezelőtt adta utolsó interjúját a tegnap elhunyt színésznő, Tompos Kátya. Akkor már küzdött a betegségével, de ritkán beszélt magáról. Az interjú során is visszafogott maradt, mondanivalója azonban sokatmondó volt.
"Néha leülök valahova, és nem veszem észre, hogy mennyi idő eltelik azzal, hogy csak ülök – kívülről nézve elég komikus lehet –, és bámulok bele a világba, közben ezernyi gondolat átcikázik az agyamon az élet értelméről."
Tompos Kátya szerénységét mutatja, hogy nem szerette a nyilvános szerepléseket, mégis kiváló művész lett. Saját bevallása szerint sosem hitt abban, hogy tehetséges.
"Lehet, hogy nekem nem kellene a közönség, hanem csak úgy egyedül a szobámban szerepelnék. Azt gondoltam, hogy a közönség biztos azt fogja mondani, ez nem tud semmit, minek áll ki a színpadra. Hihetetlen önbizalomhiányom volt."
"Ugyanakkor nekem úgy jött a színészet, emlékszem, hogy egészen sokáig a barátokkal, barátnőkkel, akikkel jóban voltam, sokszor elkezdtem utánozni bizonyos tulajdonságaikat. Volt, hogy valakinek az írását, és olyan szintre jutottam vele, hogy a tanár nem tudta megkülönböztetni a kézírásunkat, amikor dolgozatot adtunk be. Volt, hogy valakinek figyeltem a mimikáját, egy egész napot úgy töltöttem el, hogy úgy beszéltem, ahogy ő. Vagy eltanultam a beszédhibáját. Nem tudtam, hogy ez már maga a színészet!"
