Elkékült a karom, annyira megszorította! Ugye változhat az ember???
Nagy szó volt annak idején a falunkban, hogy diplomás tanárnő lett belőlem. Kislány korom óta ez volt az álmom, a szüleim éjt nappallá téve dolgoztak, hogy taníttatni tudjanak. Remélték, hogy a magánéletemben is teljesülnek a vágyaim, de ez sajnos nem így lett.
Alighogy munkába álltam, megismerkedtem Janival. Jóképű férfi, tehetős szülőkkel, együtt hozták létre és vezették mezőgazdasági vállalkozásukat. Úgy tűnt, összeillünk, jól kiegészítjük egymást: én nem olvastam a fejére, hogy érettségije sincs, ő pedig nem tette szóvá, hogy egyszerű körülmények közül jövök. Térden állva kérte meg a kezem az apámtól, és letette neki a nagyesküt, hogy életem végéig meg fog becsülni. Sajnos ebből nem lett semmi.
Egy év után megtartottuk a lagzit. Aztán kezdte kimutatni a foga fehérjét. Folyamatosan ivott (talán kevésnek érezte magát mellettem?), birtokolni akart, féltékenykedett, egyre többször felemelte a hangját. Végül már minden gyanús volt neki. Aztán egyszer úgy megszorította a karomat, hogy tele lettem kék-zöld foltokkal. Rögtön hazaköltöztem a szüleimhez. Elváltunk.
Beköltöztem a városba, és hittem, hogy találok majd egy igazán hozzám való férfit. Hamarosan egy kollégám karjaiban találtam magam, fél év múlva teherbe estem. Nagy pocakkal mondtam ki az igent, és öt év boldogság várt rám mellette. Aztán jött az iskola 19 éves titkárnője, és az én Palim két hónap múlva hozzá költözött.
Egyedül neveltem fel a fiamat. Anyám szerint túl büszke voltam, amikor „egy kis veszekedés” miatt anno olyan hamar otthagytam az első férjemet. Szerinte meg kéne próbálnom vele újra, pláne hogy már hetek óta csetelgetünk. Nem tudom, mit tegyek. A fiam nemrég kirepült, és egyre nehezebben bírom a magányt. Ötven évesen, jó pár kiló plusszal ma már sokkal jobb kondiban vagyok, mint régen. Ha újra elkapja a karomat, legfeljebb én is megszorítom az övét! De legalább lesz kihez szólnom a hosszú estéken.