MEGVANNAK A DÁTUMOK – eddig tart a vírusszünet, és ekkor JÖN A vírus 4. hulláma Magyarországra! És van egy másik nagyon rossz hír is… (2. oldal)
Közölte: arra lehet számítani, hogy a negyedik hullám komolyabb lesz az elsőnél, viszont gyengébb a harmadiknál. "Nem hiszem, hogy nagyon erős vírushullám elé nézünk, de biztos, hogy meg fogjuk érezni" - fogalmazott.A professzor azt mondta, hogy ősz előtt elérheti Magyarországot a negyedik hullám. Hozzátette: kis szerencsével "az augusztust még megússzuk".Jelezte: a következő hullám már jobban fogja érinteni a fiatalabbakat, ami részben azzal magyarázható, hogy az ő populációjukban alacsonyabb az átoltottság.
Mindenképpen kijelenthető, hogy az oltottak nagyobb biztonságban vannak az oltatlanoknál, hiszen esetükben a betegség nem olyan súlyos lefolyású. A fertőzési láncot egyetlen módon lehet megakadályozni: vakcinabeadással - hangoztatta a koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője a Magyar Nemzetnek.
Forrás: MTI.
Mindenegyben Blog
Kedveld Te is!