Puhatolóztam…
Tényleg nem mentem fel azontúl anyámhoz, gondoltam, van, aki vásárolgat neki. Csak felhívtam, mindennap. Illedelmesen megvártam, amíg a telefonban kiviháncolja magát, aztán elbúcsúztunk. Persze, elkezdtem kérdezősködni a barátjáról, ki ez, hány éves, mi a foglalkozása. Anyám, aki addig szóba se állt volna egy olyan férfival, aki nem diplomás, megint a fejemhez vágta, hogy lazítsak, nem kell olyan szigorúan venni a dolgokat, elvégre nem akar ő se férjhez menni, se gyereket szülni, nyugodtan barátkozhat egy olyan fiúval, aki kárpittisztító. Azt is megtudtam, hogy 34 éves, elvált, és az anyukájával él. Van egy kislánya, aki a nejénél maradt. Anyám mindezt úgy mesélte el, mintha arról számolt volna be, hogy nyert a lottón. Csak hallgattam, és azon gondolkodtam, anyám megbuggyant-e teljesen, vagy egyszer majd még visszajön az esze.
Jancsi oda is költözött
Telt-múlt az idő, már három-négy hete együtt voltak, amikor anyám bejelentette, hogy Jancsi odaköltözik hozzá. Megkértek, hogy hadd használják az én régi szobámat is, úgyse vagyok sose otthon. Mit tehettem volna, belementem. De nagyon felzaklatott, hogy ez a tag már ennyire beleette magát anyám életébe. Féltem, hogy csak ki akarja forgatni, hogy csak a lakás kell neki, és hogy ennek még rossz vége lesz. De a szerelem csak nőtt és nőtt, anyám teljesen elfelejtette, hogy vírusjárvány van, úgy járkált a városban Jancsival, mintha ők ketten lennének a Sebezhetetlen.
