MindenegybenBlog

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHAR >>>

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.07.20. csütörtök éjfélig

ZIVATAROK, HEVES ZIVATAROK

A mai nap folyamán több hullámban várható zivatarok, heves zivatarok kialakulása. A cellákat általában viharos széllökések (60-80 km/h), intenzív csapadékhullás, valamint jégeső (~1-2 cm) kísérheti. Heves zivatarok kialakulására elsősorban a késő délutáni, esti óráktól a délnyugati (itt nagyobb eséllyel várható zivatarrendszer is), valamint az északkeleti területeken van esély. A heves zivatarokhoz erősen viharos, akár károkozó szélroham (>90 km/h), felhőszakadás (20-30 mm) és nagyméretű jég (> 3-4 cm, nagyobb jégátmérő északkeleten valószínűsíthető) is társulhat. A zivatartevékenység különösen a déli országrészben az éjszakai órákban is folytatódhat.

Csütörtök napközben már jellemzően sokkal kisebb számosságban kell zivatarokra számítani az északkeleti, illetve nyugati tájakon, ezek környezetében azonban lokálisan még előfordulhatnak heves kísérőjelenségek.

FIGYELEM! A heves időjárási jelenségek potenciális területi kiterjedése miatt ma a délnyugati országrészben akár a piros fokozat is kiadásra kerülhet.

MAGAS KÖZÉPHŐMÉRSÉKLET

Ma még az északkeleti országrész kivételével nagy területen alakulhat 25, 26 fok közelében a napi középhőmérséklet értéke. Csütörtöktől mérséklődik a meleg, főként már csak a Dél-Alföldön kell 25 fok feletti középhőmérsékletre számítani.

2023.07.19. 12:24 Országos Meteorológiai Szolgálat

Pest vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. [LAPOZAS] Baranya vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. [LAPOZAS] Bács-Kiskun vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. [LAPOZAS] Békés vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. [LAPOZAS] Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Csongrád-Csanád vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. [LAPOZAS] Fejér vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. [LAPOZAS] Győr-Moson-Sopron vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. [LAPOZAS] Hajdú-Bihar vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Heves vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Komárom-Esztergom vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. [LAPOZAS] Nógrád vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Somogy vármegye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. [LAPOZAS] Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Tolna vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. [LAPOZAS] Vas vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. [LAPOZAS] Veszprém vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. [LAPOZAS] Zala vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. [LAPOZAS]
OMSZ: 2023-07-19 14:52 (12:52 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.07.20. csütörtök éjfélig

ZIVATAROK, HEVES ZIVATAROK

A mai nap folyamán több hullámban várható zivatarok, heves zivatarok kialakulása. A cellákat általában viharos széllökések (60-80 km/h), intenzív csapadékhullás, valamint jégeső (~1-2 cm) kísérheti. Heves zivatarok kialakulására elsősorban a késő délutáni, esti óráktól a délnyugati (itt nagyobb eséllyel várható zivatarrendszer is), valamint az északkeleti területeken van esély. A heves zivatarokhoz erősen viharos, akár károkozó szélroham (>90 km/h), felhőszakadás (20-30 mm) és nagyméretű jég (> 3-4 cm, nagyobb jégátmérő északkeleten valószínűsíthető) is társulhat. A zivatartevékenység különösen a déli országrészben az éjszakai órákban is folytatódhat.

Csütörtök napközben már jellemzően sokkal kisebb számosságban kell zivatarokra számítani az északkeleti, illetve nyugati tájakon, ezek környezetében azonban lokálisan még előfordulhatnak heves kísérőjelenségek.

FIGYELEM! A heves időjárási jelenségek potenciális területi kiterjedése miatt ma a délnyugati országrészben akár a piros fokozat is kiadásra kerülhet.

MAGAS KÖZÉPHŐMÉRSÉKLET

Ma még az északkeleti országrész kivételével nagy területen alakulhat 25, 26 fok közelében a napi középhőmérséklet értéke. Csütörtöktől mérséklődik a meleg, főként már csak a Dél-Alföldön kell 25 fok feletti középhőmérsékletre számítani.

2023.07.19. 12:24 Országos Meteorológiai Szolgálat

2023-07-19 16:30:40 - Mindenegyben Blog