MindenegybenBlog

Meghalt Szentkirályi Balázs

Nagyon szomorú hírt kaptunk: 41 éves korában elhunyt Szentkirályi Balázs, az egyik legtehetségesebb magyar gazdasági újságíró, a G7 alapítója.

„Jobb hellyé akarta tenni az országot, meg kicsit a világot is, és a G7-tel is ez volt a célja”

 írja a G7 Szentkirályi Balázsról közölt visszaemlékezésében.

2017-ben létrehozott G7 nem csupán egy munkahely volt, hanem mintha a harmadik gyermeke lett volna, akinek felnevelésére minden energiáját szentelte.  „Nélküle nem is lenne G7, hiszen Kasnyik Márton főszerkesztővel együtt alapítója volt, és betegsége kiderüléséig vezérigazgatójaként dolgozott. Sajnos ennek már több mint két éve”.

Tarnói Gizella-díj:(A fotót Károlyi Péter készítette.)

Szentkirályi Balázs egészségügyi okokból idén márciusban hosszabb időre távollétre kényszerült és lemondott a lap vezérigazgatói posztjáról, ezt akkor a media1 számolt be. Utódjaként Neizer Anita újságíró lépett a helyébe, de Szentkirályi a G7 társalapítójaként továbbra is szoros kapcsolatban maradt a szerkesztőséggel.

Mindig ilyen volt: vagány, kíváncsi, őszinte és végtelenül korrekt. Nem véletlenül fűződik a nevéhez az egyik legsikeresebb médiapiaci startup Magyarországon. Hamar kinőtte a kifejezetten politikával foglalkozó Hírszerző kereteit és 2010-től a piacvezető Index gazdasági rovatánál folytatta – de még a távozásával is megvárta, hogy biztos legyen, a Hírszerző túléli a 2010-es tulajdonosváltást, és kollégái egy másik kiadónál tudják folytatni az addig közös munkát. 

Kolozsi Ádám a szerkesztőség visszaemlékezésében ezt írja Balázsról:

„Amikor alig másfél hónapja utoljára beszéltünk, ugyanúgy hittél a gyógyulásban, a kezelésekben is persze, de legalább annyira a csodában. Ellentmondás nélkül hittél a hit erejében, amióta megkaptad az első, nyomorult diagnózist. Arról volt szó, felugrom nemsokára, és folytatjuk ott, ahol abbahagytuk, ahol a betegség csak egy külső körülmény, amit nem titkolni kell, hanem kifacsarni belőle mindent, amit lehet, és amin tudatosan dolgoztál: teljesebb, tudatosabb és jobb embernek lenni. Magánéletben és közügyekben is: Balázs élete legvégéig társadalmi víziókról és víziókban gondolkodott.”

Szentkirályi Balázs nemzetközi kommunikáció-irodalom szakos diplomáját a Szegedi Tudományegyetemen szerezte meg. Újságírói pályafutását a 2000-es évek első felében a Magyar Televízióban és a Klubrádióban kezdte, később az Index gazdasági rovatvezetője volt. 2010-ben Junior Prima díjat, 2013-ban az év gazdasági újságírójának járó Tarnói Gizella-emlékdíjat nyert.

2023-12-19 07:18:05 - Mindenegyben Blog