MindenegybenBlog

Meghalt Karsai Dániel

Gyász: Elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász

Szombat este, több mint hároméves küzdelem után elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász, aki az ALS nevű gyógyíthatatlan betegségben szenvedett. A szomorú hírt testvére, Karsai Péter jelentette be a Facebookon:

 

„Dani ma este elment. Több mint 3 éven át hősiesen, méltósággal küzdött a legyőzhetetlen ellenséggel az ALSsel. 
Mindig velem, velünk leszel, Bro’.”

Karsai Dániel Facebook-oldalán két nappal ezelőtt jelent meg az utolsó bejegyzés. Ezen az alkotmányjogász az Orbán Balázs-ügyről fejti ki véleményét. A posztban egyebek mellett ezt írta:

„És jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni. Ez akár az életvégi döntésekhez való jog mottója is lehetne. Én nem szeretnék sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni. Ha már a fájdalom ural mindent, méltósággal, emelt fővel, a sors szemébe nézve akarok eltávozni.”

Karsai Dániel 2021 júliusában vette észre a betegség első tüneteit, majd 2022 augusztusában diagnosztizálták nála az amiotrófiás laterálszklerózist (ALS). Ez a betegség az izmok fokozatos leépülésével jár, miközben a beteg mindvégig tudatánál marad, ami élete utolsó szakaszában rendkívül nagy szenvedést okoz.

Karsai Dániel élete végéig harcolt az eutanázia, azaz a méltóságteljes halál jogáért. Szorgalmazta, hogy a gyógyíthatatlan betegeknek joguk legyen dönteni az életük befejezéséről. Azonban küzdelmét a kormányzat részéről legtöbbször figyelmen kívül hagyták. Azok a kormánypárti politikusok, akik hajlandóak voltak találkozni vele – többek között Gulyás Gergely és Sulyok Tamás –, elvi okokra hivatkozva nem támogatták az eutanázia engedélyezését.

E küzdelmek közepette Karsai Dániel a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordult, és népszavazást kezdeményezett az ügyben. Kérelmét a bíróság idén nyáron utasította el.

Az ország egy elkötelezett és bátor jogászt veszített el, aki mindvégig kitartott az emberi méltóságért folytatott küzdelme mellett.

Karsai Dániel megrendítő interjút adott a Heti Naplónak, amely sajnos az utolsó beszélgetései közé tartozott.

 

2024-09-29 05:35:47 - Mindenegyben Blog