Bezzeg Galambos: Egy időben mondták rólam, hogy én vagyok a “bezzeg Galambos“. A sikernél, a tapsnál bezzeg, de amikor éjjel kettőkor még ott ültem a szabóságnál, és figyeltem, hogy a ruha tökéletesen stimmeljen, akkor nem bezzegezett senki. Előadás előtt ötkor már bent voltam a színházban, és lepróbáltam az esti darabot. Az tény, hogy mindig nagyon érzékeny voltam. Nehezen viseltem a bántást, tüskéket növesztettem, sündisznóvá képeztem át magamat. Viszont soha nem volt, hogy a külsőm révén kaptam volna szerepet. És nem érdekelt soha a gázsi sem. De szerencsére megtalált mindaz, amiről csak álmodozhattam. A West Side Story, a My Fair Lady, a La Mancha, a Chicago, a Kabaré. Több mint hetven főszerep, közte több Shakespeare is, mert igen, volt olyan allűröm, hogy minden színházba úgy szerződtem, hogy évente játszhatok egy Shakespeare-szerepet, hogy meg tudjam őrizni a szép beszédkészségemet. Akkor még megengedhettem magamnak ilyet is. Talán ennyi volt a sztárságom. Egyébként mindig inkább alulértékeltem magamat. Amikor jött az értesítés az Érdemes művész címről, automatikusan a férjemnek adtam oda a levelet, ő szólt, hogy hiszen én kaptam!
Dajka Margit: Döbbenten láttam, hogy előadások előtt rendre rosszul lett az idegességtől. Volt, hogy el is ájult. Megkérdeztem tőle, hogy miért van ez, hiszen, ha csak bemegy a színpadra, és nem csinál semmit, akkor is szétveti a színházat az ováció. A jelenléte kész csoda! És erre ő azt mondta: majd meglátod, minél idősebb az ember, annál nagyobb a felelősség, annál nyomasztóbb a szorongás. Hát bizony megláttam! Mennyire igaza volt ebben is! Köröket tesz meg a mutató a vérnyomásmérőn, mielőtt kilépek. Pánik van rajtam: megfelelek majd? Nem okozok csalódást? Na, ez az a híres Galambos?! Rémes!
A csillagos égig: Egy ideig engem is a tenyerén hordozott a sajtó, de a mai fiatalokat nem igazán érdekli, hogy mit csinálok. Feldobhatom a lábamat a csillagos égig… Hetvenkilenc évesen még ugráltam, táncoltam, futottam a Süsü, a sárkányban. Mindezt természetesnek vették. Ezzel szemben, ha egy ötvenöt éves prózai színésznő kettőt sasszézik, ámulnak: “Atyaúristen, micsoda tánctudás!”
Egyetem: Az egész eddigi életemet ugyanúgy csinálnám, ahogy csináltam. Csupán két dolgon változtatnék: nem mondanék nemet Várkonyi Zoltánnak, aki a Vígszínházba hívott, és nem válnék el Petrovics Emiltől. Miután a lányom férjhez ment, majd megszületett a lányunokánk, elképesztő öt évet töltöttünk mély barátságban, szeretetben. Nem hittem volna, hogy ilyen mélységesen nem tudom túltenni magam a távozásán. Magával az elmúlással sem vagyok kibékülve. Borzalmas igazságtalanságnak tartom. Közben az egyik barátnőm is meghalt. Meg akartam kérni, ha van túlvilág, adjon valami jelet, de ha valaki haldoklik, az ember nem kérhet ilyet. Még ma is rajta van az iPodomon a volt férjem üzenete: “Tanulj, mert az nagyon jó. Ne légy türelmetlen önmagaddal.” Nekem Petrovics Emil volt az egyetemem. Gyakran lejártunk a szigligeti alkotóházba. Remek társaság jött össze: Örkény István, Nagy László, Juhász Ferenc. Általa tanultam meg a versek szeretetét. Már nem mondhattam meg neki, hogy soha nem kellett volna elválnunk.
Macskatermészet: Macskatermészetű vagyok. Ha színpad van a lábam alatt, főleg a József Attilában, ahol huszonnyolc évet lenyomtam, jól érzem magam. Színésznő vagyok, nekem az a dolgom, hogy amikor kimegyek a színpadra, azt adjam, amit a közönség elvár tőlem. És én szeretném mindig a tudásom legjavát adni. Nagyon sokat kanasztáztam fiatalon Lázár Máriával. Amikor panaszkodtam neki, azt felelte: “Édes kicsikém, tudod, milyen az élet. Vegyél egy nagy hátizsákot, az összes bajodat, gondodat tedd bele. Amikor bemész a színházba, tedd le a portára. Énekelj, táncolj. Amikor kijössz, vedd fel a hátizsákot az összes gondoddal együtt, és menj a privát életedbe.” A különbség annyi csupán, hogy nem a portán teszem le a hátizsákomat, hanem a színpad előtt.
Szeretni: Nem bátorítani, hanem szeretni kell, az összes jó és rossz tulajdonságommal együtt.
Kossuth-díj: A Kossuth-díjat is azért kaptam, mert meghonosítottam a musicaljátszást idehaza. Nekem mindig sok kört kellett futnom, minden egyes darabbal bizonyítanom, hogy alkalmas vagyok.
Forrás: Magyar Narancs, Nők Lapja, Színház Online, Színház.org, MTI
