MindenegybenBlog

Megfagyott a levegő az Európai Parlamentben, amikor Dobrev Klára elmondta, mire készül 🔥🔥 ⬇️ EZT NÉZD ⬇️

Dobrev Klára világossá tette a 21. századi baloldali politika lényegét

Az Európai Parlament őszi ülésszakának kezdetén Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció képviselője kifejtette, hogy a szociáldemokrata politika célja az emberek jólétének előtérbe helyezése. A Foglalkoztatási és Szociális Bizottság ülésén hangsúlyozta: a baloldali politika nem csupán gazdasági mutatókra épül, hanem embereket és családokat lát a statisztikák mögött.

Ezzel szemben Magyar Péter, a Tisza Párt képviselője nem jelent meg az EP Alkotmányügyi Bizottságának ülésén, amelynek alelnöke is. Távolléte rávilágított a politikai elkötelezettségek közötti különbségekre, míg Dobrev kiemelte, hogy a jövőbeni törvényeknek az emberek érdekeit kell szolgálniuk.

„A következő napokban a javaslataink arra fognak vonatkozni, hogy ne csak mennyiségi értelemben növekedjenek a munkahelyek, hanem tisztességesek legyen a munkakörülmények.

Hogy ne kiszolgáltatott, kizsákmányolt emberek bőrén nőjön az európai gazdaság, hanem tisztességesen megfizetett, szakszervezetekkel védett, egészséges munkakörülményeket biztosító munkahelyeket akarunk.”

– fogalmazott.

Hozzátette: az, hogy az embereknek tisztességes lakásuk legyen, hogy tisztességes szociális ellátásuk legyen, az ugyanúgy része a gazdaságpolitikánknak, a foglalkoztatáspolitikánknak.

„És az, hogy igazságos legyen, hogy ne legyen diszkrimináció, hogy ne tegyünk különbséget aközött, hogy ki hova született, milyen családba, ki nő és ki férfi, az pedig egy 21. századi európai politikának a közepe kell hogy legyen.”

– közölte a baloldali politikus.

2024-09-10 16:43:47 - Mindenegyben Blog