Nagy László nem érti, hogyan vették rá a barátai Ricsit a drogozásra, hiszen fia focizik, ősztől az érdi felnőttcsapat számított a játékára. Előtte sosem próbálta ki a tudatmódosító szereket, édesapja szerint megvetette azokat. Elismeri, hogy a karantén nem volt jó hatással a fiúra, voltak vitáik, de ez előfordul. Ricsi rendészeti iskolába járt Érden, mindig fegyelmezett srác volt, akinek álmai, céljai voltak. Ezért képtelen elhinni, hogy Ricsi magától ugrott ki, arra gyanakszik, a verekedés végén kilökték.
– A nyomozók azt mondták, eddig a fiam három bedrogozott barátját és egy lányt hallgattak ki. Füves cigit szívtak és LSD-t találtak náluk. Némelyik a kihallgatás közben azt sem tudta, hol van.