2020
dec
18
(Én is felajánlhattam volna, amire már volt is példa az elmúlt időben a pékségnél, mint ahogy a kedves kiszolgáló lány is kiugrott már felváltani, de szó nélkül kedvesen, nem azok után, hogy az én dolgom, hogy legyen nálam váltópénz, mit képzelek, hogy nincs se 350 apróm, se kártyám. )
Hallom a sorban a középkörű úr morog, minek vitatkozni. Érezhetően nem kedveli tevékenységemet, erre eljutunk oda, hogy mondom, ok, akkor nem kérek semmit, indulnék, amikor a középkorú úr beszól, hogy
"Na menjél ki innen, gyorsan!”
Ezt már nem hagyom szó nélkül: kikérem magamnak a hangnemet, meg hogy továbbra is tegez, és semmi köze a konfliktusomhoz, erre továbbra is zavar ki az üzletből.
Én kikészülök, és a bolti alkalmazottak közül senki nem gondolja úgy, hogy rá kellene szólni az úrra, sőt a pénztároshölgy rám szól, hogy minek csinálom feszkót, és miért kell itt elrontani mindenkinek a kedvét.
Az úr továbbra is megjegyzéseket tesz, én meg kijövök a Három Tarka Macska Pékségből.
Utoljára.
Én mindösszesen fizetni szerettem volna egy szolgáltatásért, egy termékért, és tényleg szégyellem magam, hogy nem volt nálam aprópénz. De az, hogy egy idegen verbálisan, alázva nekem esik, mert mondjuk utál, mint közszereplőt, és alkalmazott adja alá a lovat… az különös helyzet. És elgondolkodtató, hogy nem elsősorban a liszten múlik az európai minőség, hanem az embereken.