MindenegybenBlog

⚡️Magyar Péter durván megmondta az igazat Deutsch Tamásról!⚡️ Brutálisan elszabadult a pokol -Hatalmas pofont kapott .Ilyenre még nem volt példa.






A hírhamisító “köz”tévést hamarabb utolérik, mint a…



Tegnap kiderült, amit eddig is mindenki sejtett, hogy a Fidesz, Deutsch Tamás és a propaganda televízió fél attól, hogy 14 év után végre legyen egy valódi politikai vita a “köz”televízióban.



Természetesen azokkal a feltételekkel, amiket Papp “Hírhamisító” Dániel és Rogán Antal diktálnak, nem lehet vitát tartani. Az nem vita, hogy a hatalmas tömegbázissal rendelkező és a nulla százalékos pártok vezetőit egyszerre hívják meg és mindenki kap összesen 7 (!) percet, hogy elmondjon egy monológot és aztán 1 percet kap, hogy reagáljon a másik 10 résztvevő által elmondottakra.



A hatalmi elit retteg, hogy esetleg eljutna több millió honfitársunkhoz, hogy miként tették közösen tönkre a hazánkat és hogyan vált Magyarország az Unió második legszegényebb és legkorruptabb tagállamává, miközben negyvenezer milliárd forint érkezett az Uniótól és hogy miként tették tönkre a magyar oktatást és az egészségügyet és szinte mindent.



Papp “Hírhamisító” Dániel azt hazudta a diktátumnak is felérő levelében, hogy azokról a témákról engedi “vitatkozni” a meghívottakat, amiket az Eurobarometer kutatása szerint az európai emberek a legfontosabb témáknak tartanak az EP választás kapcsán.



Megnevezte a négy témát:

* az EU biztonsága,

* migráció,

* mezőgazdaság,

* demokrácia.



Papp Dániel, Ön hazudik! A hivatkozott kutatás szerint az európai emberek az alábbi témákat tarják a legmeghatározóbbnak:



- társadalmi kirekesztettség,

- közegészségügy,

- új munkahelyek teremtése,

- az EU biztonsága



Ugyanezen kutatás azt mutatja, hogy a magyar embereket pedig az alábbi négy téma érdekli leginkább:



- közegészségügy,

- új munkahelyek teremtése,

- Európa jövője

- és a társadalmi kirekesztettség.



Papp Dániel,



A magyar emberek nevében felszólítom, hogy a magyar adófizetők pénzéből működő “köz”média vezetőjeként fejezze be a hazudozást, a hírhamisítást, az uszítást és biztosítsa, hogy a közmédia tegyen eleget a jogszabályban foglalt tájékoztatási kötelezettségeinek.



Felszólítom, hogy a “közmédia” haladéktalanul kezdjen egyeztetést a pártok képviselőivel egy valódi politikai vita feltételekről és biztosítsa, hogy a magyar emberek tájékozódhassanak az általuk sorsdöntőnek ítélt kérdésekről.



Felszólítom, hogy biztosítsa annak lehetőségét, hogy a legnagyobb ellenzéki párt listavezetőjeként élő adásban ismertethessem a TISZA párt programját a magyar emberekkel és hogy reagálhassak a “köz”média által terjesztett aljas, hazug rágalmakra és uszításokra.



Kérem a vitára meghívott pártok képviselőit, hogy csatlakozzanak a TISZA Párt felhívásához. Azon pártok, amelyek nem emelik fel a hangukat a Propaganda Minisztérium és a “köz”média feltételei és hazugságai ellen, mind részesei a Fidesz hazugsággyárának.






2024-05-22 17:13:28 - Mindenegyben Blog